DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Megváltozott a sárga zászlós szabály

A módosítások értelmében a versenyzőkkel az eddigieknél sokkal szigorúbban betartatják a sárga zászlóra vonatkozó szabályokat.

Az Autosport számolhatott be róla elsőként, hogy az új ellenőrzőrendszer bevezetésének köszönhetően az FIA a korábbinál sokkal jobban ellenőrizni tudja, hogy a versenyzők valóban visszavettek-e a tempóból a sárga zászlós szakaszokon. A korábbi 3 helyett a pályákat immár 20 időmérő szektorra osztják fel, s minden egyes szakaszban külön-külön jegyzik a versenyzők időeredményeit.



 



 

Az új rendszer értelmében az adott szakaszokon a versenyzőknek előre meghatározott mértékű lassítással kell reagálniuk a sárga zászlóra: a korábbi legjobb időhöz képest 0,2 másodperccel kell lassabban haladniuk az adott szakaszon - ha dupla sárgával jeleznek nekik, akkor 0,5 másodperccel. A lassítást korábban a szektoridőkhöz mérték, s csak akkor kezdték vizsgálni az adott pilótát, ha sárga zászló hatálya alatt futották a legjobb szektoridejüket.



 

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat követően Whiting elégedetten nyilatkozott az új rendszerről: "Sokkal pontosabb adataink lesznek majd az autók helyzetéről és a szektorokról. A megszokott három helyett immár húsz szektorra oszthatjuk a pályát. Ezzel lehetőségünk lesz pontosan kielemezni azt, hogy az adott versenyző a kellő mértékben lelassított-e a sárga zászlónál, a hosszú szektorok esetében ez az adat nem volt mindig reprezentatív. Ez egy újabb eszköz a stewardok fegyvertárában."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: