DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Sutil egy fiatal holland tehetség mentora lett

Adrian Sutilnak idén a versenyzés mellett más feladata is lesz. A Sauber német pilótája elvállalta, hogy edzősködni fog a 18 éves Jules Szymkowiak mellett, aki idén mutatkozik be az Európai Formula-3 sorozatban.

A lengyel felmenőkkel rendelkező holland pilóta tavaly a Formula BMW Talent Cup-ban szerepelt, ahonnan nyolc futamgyőzelem után idénre sikeresen feljebblépett, és noha még új lesz számára az F3-as környezet, mégis hasonló célokat tűzött ki maga elé, mint Sutil az F1-ben.




"Gyakran edzek együtt Adriannal, nemrég pedig a jerezi F1-es tesztre is elutaztam vele" - mondta Szymkowiak.

 

"Az idei lesz Adrian első éve a Saubernél, számomra pedig az első az F3-as Van Amersfoort Racing csapatnál. Mindketten azt tűztük ki célul, hogy a bajnokság első nyolc helyezettje között végezzünk. Ez egyelőre merész tervnek tűnhet, de mindig meg kell nevezni valamilyen célt, amiért aztán küzdhetünk."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: