DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Christian Horner tette tönkre a FOTA-t?

A Forma-1 csapatait tömörítő szervezet hat év működés után oszlott fel a múlt heti bahreini teszten. A szövetség megszűnése egyértelműen Bernie Ecclestone-nak kedvez, aki így jobban tudja érvényesíteni saját érdekeit. A PlanetF1.com rávilágított, a bomlás akkor kezdődött, amikor Ecclestone nagy támogatója, Christian Horner a Red Bullal kilépett a szervezetből.

 

A londoni bíróság két hete kimondta, Bernie Ecclestone megvesztegette Gerhard Gribkowsky bankárt, annak érdekében, hogy a Forma-1 kereskedelmi jogai olyan céghez kerüljenek, amely meghagyja Ecclestone-t a sport irányítói pozíciójában. Nem sokkal később pedig újabb hír érkezett, a Forma-1-es csapatok szövetsége, a FOTA végleges feloszlásáról.

 

A FOTA 2008-ban indult, amikor a csapatok tárgyalásban álltak Ecclestone-nal és az FIA-val, annak érdekében, hogy minél több bevételük származzon a jogdíjakból. Az istállók nem voltak elégedettek az FIA diktatórikus viselkedésével (amelyet akkoriban Max Mosley vezetett), és azzal, hogy rengeteg pénzt Ecclestone és az új tulajdonos, a CVC Capital tesz zsebre.

 



Az egységes FOTA hatására Ecclestone-nak újra kellett gondolnia a bevételek elosztását, továbbá Mosleynak is le kellett mondania radikális költségcsökkentő terveiről. A csapatok 2010-ben még egy új sorozat létrehozásával is fenyegettek.

 

A szövetség egységét a Red Bull törte meg, mikor Christian Horner a kilépés mellett döntött, azért, hogy elsőként tárgyalhasson Ecclestone-nal a pénzügyekről szóló új Concorde Egyezményről. Korábban a Ferrarit illette ez a kiváltság, amivel a sportág irányítója is tisztában volt, a nagy múltú istálló azonban a FOTA kedvéért lemondott az elsőségről, és az egységes tárgyalások mellett tartott ki. A Red Bull lépésének hatására azonban Luca Di Montezemolo úgy határozott, a Ferrari is otthagyja a FOTA-t, s hűséges kísérőként követte a Sauber.

 

Négy csapat nélkül (a Red Bullal együtt a Toro Rosso is ment) a FOTA ereje egészen megcsappant, ráadásul Ecclestone ezután létrehozta a Stratégiai Csoportot, amellyel tárgyalásokat folytatott a sport jövőjéről - ebben viszont csak a hat legnagyobb istálló vehetett részt mindenki helyett. A kicsik szava elnémult.

 

Ecclestone két lépéssel is biztosította hatalmát: először a vesztegetéssel, aztán Horner segítségével. A megegyezések eredményeként az energiaitalos csapat nagyon kedvező pozícióba került, miközben nagy autógyárak, mint a Honda, Toyota és BMW távoztak.

 

Christian Horner mindig is híve volt Ecclestone-nak. A bírósági tárgyalás után, amelyen bár a vesztegetést megállapították, Ecclestone nem kapott büntetést, így nyilatkozott: "Jó hír Bernie számára és jó hír a Forma-1 számára is. A sportnak nagyobb szüksége van rá, mint valaha." A rajongók által sokat ellenzett duplapontokat - amelyek Ecclestone érdekeibe vágnak - sem fogadhatták volna el, ha a FOTA továbbra is ereje teljében van. Az üzletember még ennél is messzebbre akart menni, s az utolsó három futamra javasolt megkétszerezett pontokat. Ezt a döntést leszavazták - Horner azonban ezt is támogatta volna, sorolja a PlanetF1.

 

A 83 éves Bernie Ecclestone-ra Németországban is tárgyalás vár a megvesztegetés ügyében, és nem árt gondoskodni az utódlásáról, ha a dolgok rosszra fordulnak. Ecclestone meg is említett egy nevet, akit érdemesnek tartana a pozícióra. Vajon kié volt az?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: