DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Todt: Ha nem válik be a pontduplázás, el kell törölnünk

Az FIA elnöke, Jean Todt továbbra sem tulajdonít különösebb jelentőséget a sokak által kritizált szabálynak, amely szerint a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon a pontok kétszeresét osztják ki a pilótáknak, de azt elismeri, hogy ha a változtatás nem hozza a várt hatást, akkor fontolóra kell venniük annak eltörlését a következő szezon előtt.

Todt már korábban is hangoztatta, hogy a számos szabályváltoztatás és a sport fenntarthatóságát célzó különféle intézkedések mellett nem tartja lényeges újításnak a duplapontos rendszert, és most is óvatosan fogalmazott, amikor a véleményének kifejtésére kérte az Autosport.

 

"A dupla pontok? Ez csak egy apróság a teljes képet nézve. Azt kérdezik, mit gondolok róla? Őszintén, nem különösen izgat az egész. Ez csak egy nagyon kicsi összetevő a rengeteg más változás mellett" - mondta.

 

"Egyrészt szimpatizálok az ötlettel, hiszen meg kell próbálnunk nagyobb érdeklődést kelteni a bajnokság zárása körül. Ám ha kiderül, hogy rossz döntés volt, egy év múlva képesnek kell lennünk ezt elismerni és visszalépni. Az viszont biztos, hogy a Formula-1 világát nem fogja megváltoztatni csupán az a tény, hogy a pontok kétszeresét osztjuk az utolsó versenyen."



A francia szakember kifejtette, ehelyett milyen dolgok kötik le mostanság a figyelmét. Todt elkötelezett az iránt, hogy a költségeket még lejjebb szorítsa a csapatok számára, amelyek szerinte jóval kisebb létszámmal is hatékonyan tudnának működni.

 

"Számomra az elsődleges szempont a költségcsökkentés. Jelenleg őrületesen nagy a csapatok létszáma is: nincs szükség 800 fős személyzetre ahhoz, hogy egy évben két autó összesen 46000 kilométert fusson. Ezt a feladatot fele- vagy harmadennyi emberrel is el lehetne látni" - mutatott rá.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: