DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ingyen teszt a fizetős versenyzők korában

Már-már csodaszámba megy, de igaz: Robin Frijnsnek egyáltalán nem kellett fizetnie azért, hogy tesztlehetőséget kapjon Jerezben és Bahreinben is.

Robin Frijns menedzsere, Timo Gans a Twitteren elárulta, hogy a fiatal holland tehetség egyáltalán nem fizetett a Formula-1-es tesztlehetőségért, ami ma már ritkaságszámba megy, hiszen a csapatok rendszerint több százezer eurót kérnek el egyetlen tesztnapért. Gans is tudatában van annak, milyen nagy dolog, hogy Frijns így kapta meg ezt a lehetőséget:



 



 

"Kétszer már a pályán volt mint nem fizető tesztpilóta. Ez kivételes dolog az F1-ben, az elmúlt három évben valószínűleg nem történt ilyen. Ez megmutatja, mennyire hisz benne a Caterham, amit mi is nagyra értékelünk. Nem is lehetnénk elégedettebbek a jelenlegi helyünkkel" - írta a Twitteren a menedzser.



 

Az egyik elsőszámú utánpótlás-sorozat, a Formula Renault 3.5 2012-es bajnoka, Robin Frijns tesztpilótaként csatlakozott a Sauberhez tavaly, ám szezon közben elveszítette a helyét, amikor a csapat szerződtette az anyagi támogatással érkező Szergej Szirotkint. Frijns a GP2-es helyét is elveszítette annak ellenére, hogy már harmadik versenyén győzni tudott a kategóriában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: