DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Bernie Ecclestone mégsem veszi meg a Nürburgringet

Mégsem veszi meg a legendás pályát Bernie Ecclestone, akit a hírek szerint Ross Brawnnal akartak a Formula-1 tulajdonosai leváltani.

A múlt hónapban számolhattunk be róla, hogy a Formula-1 mindenható ura, Bernie Ecclestone ajánlatott tett a Nürburgring megvásárlására. A legendás versenyhelyszínről, mely jelenleg komoly anyagi gondokkal küzd, Ecclestone így nyilatkozott: "Biztosítani akarjuk, hogy a jövőben is évente futamot tudunk rendezni Németországban."



 



 

A 83 éves brit akkor úgy nyilatkozott, hogy rajta kívül egy vagy két további pályázó van. A Rhein című napilap most arról számolt be, hogy Németországból és az Egyesült Államokból is jelentkeztek a legendás pálya megvásárlására, Ecclestone viszont kiszállt a versengésből. Dietmar Bruck tudósító elmondta, hogy a végleges anyagokat hétfőig kellett elküldenie a jelentkezőknek, ám Ecclestone ezt nem tette meg.



 

Időközben a brit Guardian tudósítója, Richard Williams azt állítja, hogy a Formula-1 tulajdonosa, a CVC megkereste Ross Brawnt azzal a kéréssel, hogy legyen Bernie Ecclestone utódja abban az esetben, ha a brit milliárdos korrupciós ügye miatt elveszítené pozícióját - ám Brawn nemet mondott. A CVC részéről nem kommentálták az értesülést.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: