DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Petrov jó eséllyel a Mercedes DTM-pilótája lesz

Toto Wolff szerint Vitalij Petrovnak jó esélyei vannak arra, hogy a Mercedes DTM-csapatában folytassa karrierjét.

Petrov 2012 végén került ki a Formula-1-ből, miután a Caterham annak ellenére küldte el az orosz versenyzőt, hogy az idényzárón ő harcolta ki a bajnoki tizedik helyet a csapatnak. A 29 esztendős, egy Formula-1-es dobogóval is rendelkező pilótát legutóbb a Mercedes DTM-csapatával hozták szóba, s úgy néz ki, a pletykák ezúttal valósággá is válhatnak, hiszen Petrov a múlt héten már tesztelte is a Mercedes autóját, s ennek kapcsán Toto Wolff úgy nyilatkozott, hogy "Oroszország nagyon fontos piac a DTM és a Mercedes-Benz számára", bár a pilóta szerződtetéséről nem beszélt.



Most viszont igen, az orosz f1news.ru című portál kérdésére Wolff elmondta, hogy Petrovnak valós esélye van bekerülni a Mercedeshez, ahol idén egy korábbi F1-es, Paul di Resta már mindenképpen szerepelni fog: "Vitalij dobogós volt a Formula-1-ben, kell többet mondani? A teszt sikeres volt, most igyekszünk mindent összerakni a szerződéshez. Nagyon komolyan foglalkoztat minket ez a lehetőség. Ha ennél is konkrétabb választ várnak, azt mondanám, hogy körülbelül hatvan százalék az esélye."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: