DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

De la Rosa: A Mercedeshez is mehettem volna

A Ferrari új tesztpilótája, Pedro de la Rosa szerint neki a HRT csődjét követően nem csak a Ferrari, de a Mercedes GP és korábbi munkaadója, a McLaren is szerződést ajánlott az idei szezonra.


A 42 éves spanyol pilóta évekig a McLaren csapat tesztpilótájaként tevékenykedett, ahol nagyon nagyra tartották ebben a szerepkörében, majd egy 2010-es Sauberes "évet" követően 2012-ben úgy döntött, hogy a HRT színeiben ismételten pilótaként tér vissza a Formula-1-be. A kis spanyol istálló azonban az év végén csődbement, míg de la Rosát Fernando Alonso kérésére a Ferrari szerződtette le fejlesztő pilótaként a szimulátorában végzendő munkákra. A pletykák szerint azonban de la Rosát nem csak Alonso akarta megszerezni, de a másik egykori mclarenes csapattárs, Lewis Hamilton is győzködte új csapatának, a Mercedes GP-nek a menedzsmentjét, hogy szerződtessék le a tapasztalt spanyol pilótát.

"Ez igaz" - ismerte el de la Rosa a spanyol Marcának. "Lewis szintén megerősítheti ezt, különben nem mondanám. Nem akarok erről többet mondani, komolyan tárgyaltam a Mercedesszel. De az igazság az, hogy az első ember, aki felhívott akkor, amikor aláírtam a Ferrarival az Martin Whitmarsh volt, mert a McLarennel is kapcsolatban álltam, és ő meglepődött mondván, hogy túl lassúak voltak."

De mégis, mi döntött a Ferrari, a McLaren és a Mercedes között de la Rosánál? "Azt mondtam magamban, hogy ha tesztpilótaként kell folytatnom, akkor azt inkább a Ferrarinál teszem. Máskülönben többé-kevésbé ugyanaz volt a helyzet. A Mercedes vonzó volt, mert a csapat változik és nagy a kihívás, de a McLarennél ugyanaz lett volna a helyzet, mint korábban, egy csapat, ahol minden működik."

De la Rosa döntésében mennyire játszott vajon szerepet, hogy a Ferrarinál Fernando Alonso mellett a csapat technikai igazgatójával, Pat Fry-jal és a Santanderes Emilio Botinnal is jó kapcsolatokat ápol? "Őszintén nem tudom. Erről őket kellene megkérdezned" - válaszolta de la Rosa a kérdésre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: