DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 9. kedd
F1

A Sauber hosszabbít a Planzerrel

A svájci csapatnak továbbra is a svájci cég fog segíteni alkatrészeik szállításában.

A Forma-1-ben minden a gyorsaság, így a pályán kívül is hozni kell a határidőket. Ahogy legyártanak egy elemet a gyárban, máris fel kell pakolni egy kamionra vagy repülőre, hogy eljusson a következ futam helyszínére. Ebből kifolyólag a logisztikai partner megválasztása komoly feladat egy csapat számára. A Sauber úgy döntött, hogy partnerként a Planzert szerződteti le.

A Sauber és a Planzer korábban már dolgozott együtt, hiszen a cég vállalta a csapat egyes rakományainak elszállítását Münchenbe vagy Milánóba, ahonnan az istálló a tengeren túli futamokra szokott indulni.

"A szerződés a Planzerrel eddig is nagyon jól működött, így logikus volt, hogy kiterjesszük ezt az egyezményt." - nyilatkozta Monisha Kaltenborn. "A logisztika talán az egyik legfontosabb terület a pályán kívül, így nagyon fontos, hogy olyan megbízható partnerünk legyen, mint a Planzer."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: