Fernando Alonso tovább növelte előnyét a Formula-1-es világbajnokságban, miután Sebastian Vettel és az újjáéledő Jenson Button előtt megnyerte a Német Nagydíjat Hockenheimben.
Ugyan Alonsónak nem volt nagy előnye a Ferrarival, de ahhoz éppen elegendőnek bizonyult, hogy a Red Bullt és a McLarent maga mögött tudja tartani. Végül Vettel is a segítségére sietett, aki Buttonnal harcolt az utolsó körökben, végül a küzdelem az utolsó előtti körben dőlt el, a Red Bull pilótája megelőzte brit riválisát.
Győzelmével a spanyol pilóta 34 pontos előnyre tett szert, mivel a silverstone-i futamot megnyerő, a világbajnoki pontversenyben második helyen álló Mark Webber csak a nyolcadik lett.
Hasonló volt a forgatókönyv, mint a brit versenyen, Alonso egész verseny alatt nagy nyomás alatt volt. A Ferrari kisebb előnyre tudott szert tenni Vettlellel szemben a lágy keveréken futott első etapon, majd nagyobb nyomást kellett elviselniük, miután a közepes Pirelli keverékre váltottak.
Button is fel tudott zárkózni a két élen állóra. A brit pilóta korán megelőzte Michael Schumachert és Nico Hülkenberget, majd előnyt kovácsolt abból, hogy csapattársa, Lewis Hamilton - aki egy korai defekt miatt visszaesett - visszavette körét Vetteltől.
Miután egy körrel előbb cserélt kereket Button két riválisánál, sikerült megelőznie Vettelt. A német pilóta a boxutcából kijövet még a hajtűkanyarnál előzéssel próbálkozott, de Button visszaverte a támadást és Alonso után indult.
Az utolsó körökben azonban Button került nyomás alá, Vettellel szemben kellett védekeznie. A hajtűkanyarnál a Red Bull pilótája külső ívről próbálkozott az utolsó előtti körben, igénybe vette a bukóteret is az előzés során, amellyel kapcsolatban Button nem tetszését fejezte ki. Button végül a harmadik helyen végzett és az áprilisi Kínai Nagydíj után ismét dobogóra állhatott. A leintés után kiderült, Vettel előzését a versenybírák vizsgálat alá vonták.
Kimi Räikkönen magányosan végzett a negyedik helyen, a Sauber két pilótája nagyszerű versenysebességet mutatva Kamui Kobayashi, Sergio Perez sorrendben az ötödik és hatodik helyen végeztek, azt követően, hogy a középmezőnyből indultak.
Perez tartani tudta Schumachert, aki három kiállásos stratégiával versenyzett és új szett lágy keverékkel próbált előzni. A német pilóta a hetedik helyen zárt.
Webber nem jelentett veszélyt az élen állókra és a nyolcadik helyen végzett, Hülkenberg előtt. A Force India pilótája a negyedik helyről indulva folyamatosan csúszott vissza a mezőnybe, csapattársa, Paul di Resta Nico Rosberg mögött végzett a 11. helyen. Rosberg is háromszor látogatta meg a szerelőit és sikerült felkapaszkodni a rossz szabad- és időmérő edzés után.
Hamilton volt az egyik pilóta, akinek kárára vált az első körben történt baleset. A McLaren pilótája defekt miatt korai kerékcserére kényszerült, majd feladta a versenyt, míg a szintén korai boxkiállást teljesítő Felipe Massa, Bruno Senna és Romain Grosjean célba ért a 12., 17. és 18. helyen végeztek.
A 2012-es szezon következő versenyét, a Magyar Nagydíjat július 29-én rendezik a Hungaroringen.
A Német Nagydíj módosított végeredménye:
|
1.
|
Fernando Alonso
|
spanyol
|
Ferrari
|
1:31:05.862
|
|
2.
|
Jenson Button
|
brit
|
McLaren-Mercedes
|
6.949 mp h.
|
|
3.
|
Kimi Räikkönen
|
finn
|
Lotus-Renault
|
16.409 mp h.
|
|
4.
|
Kobajasi Kamui
|
japán
|
Sauber-Ferrari
|
21.925 mp h.
|
|
5.
|
Sebastian Vettel
|
német
|
Red Bull-Renault
|
23.732 mp h.*
|
|
6.
|
Sergio Pérez
|
mexikói
|
Sauber-Ferrari
|
27.896 mp h.
|
|
7.
|
Michael Schumacher
|
német
|
Mercedes
|
28.970 mp h.
|
|
8.
|
Mark Webber
|
ausztrál
|
Red Bull-Renault
|
46.941 mp h.
|
|
9.
|
Nico Hülkenberg
|
német
|
Force India-Mercedes
|
48.162 mp h.
|
|
10.
|
Nico Rosberg
|
német
|
Mercedes
|
48.889 mp h.
|
|
11.
|
Paul di Resta
|
brit
|
Force India-Mercedes
|
59.227 mp h.
|
|
12.
|
Felipe Massa
|
brazil
|
Ferrari
|
1:11.428 p h.
|
|
13.
|
Daniel Ricciardo
|
ausztrál
|
Toro Rosso-Ferrari
|
1:16.829 p h.
|
|
14.
|
Jean-Éric Vergne
|
francia
|
Toro Rosso-Ferrari
|
1:16.965 p h.
|
|
15.
|
Pastor Maldonado
|
venezuelai
|
Williams-Renault
|
1 kör h.
|
|
16.
|
Vitalij Petrov
|
orosz
|
Caterham-Renault
|
1 kör h.
|
|
17.
|
Bruno Senna
|
brazil
|
Williams-Renault
|
1 kör h.
|
|
18.
|
Romain Grosjean
|
francia
|
Lotus-Renault
|
1 kör h.
|
|
19.
|
Heikki Kovalainen
|
finn
|
Caterham-Renault
|
2 kör h.
|
|
20.
|
Charles Pic
|
francia
|
Marussia-Cosworth
|
2 kör h.
|
|
21.
|
Pedro de la Rosa
|
spanyol
|
HRT-Cosworth
|
3 kör h.
|
|
22.
|
Timo Glock
|
német
|
Marussia-Cosworth
|
3 kör h.
|
|
23.
|
Narain Karthikeyan
|
indiai
|
HRT-Cosworth
|
3 kör h.
|
|
|
FELADTA
|
|
|
|
|
|
Lewis Hamilton
|
brit
|
McLaren-Mercedes
|
56 megtett kör
|
|
Pilóta
|
GYŐZELEM
|
PONT
|
|
1.
|
Fernando Alonso
|
3
|
154
|
|
2.
|
Mark Webber
|
2
|
120
|
|
3.
|
Sebastian Vettel
|
1
|
110
|
|
4.
|
Kimi Räikkönen
|
–
|
98
|
|
5.
|
Lewis Hamilton
|
1
|
92
|
|
6.
|
Nico Rosberg
|
1
|
76
|
|
7.
|
Jenson Button
|
1
|
68
|
|
8.
|
Romain Grosjean
|
–
|
61
|
|
9.
|
Sergio Pérez
|
–
|
47
|
|
10.
|
Kobajasi Kamui
|
–
|
33
|
|
11.
|
Pastor Maldonado
|
1
|
29
|
|
12.
|
Michael Schumacher
|
–
|
29
|
|
13.
|
Paul di Resta
|
–
|
27
|
|
14.
|
Felipe Massa
|
–
|
23
|
|
15.
|
Nico Hülkenberg
|
–
|
19
|
|
16.
|
Bruno Senna
|
–
|
18
|
|
17.
|
Jean-Éric Vergne
|
–
|
4
|
|
18.
|
Daniel Ricciardo
|
–
|
2
|