| |
Vettel: Az autóm gyorsabb lett
2012.07.11, szerda 07:30

Sebastian Vettel biztos benne, hogy a legutóbbi két futam megmutatta az RB8-as versenyautó teljesítményének jelentős növekedését.

A hétvégi Brit Nagydíjon bár Sebastian Vettel csak a 3. helyet tudta megszerezni a versenyt azonban a német bajnok csapattársa, Mark Webber nyerte meg, míg az előző Valenciai Nagydíjon a műszaki hibájáig Vettel uralta a futamot. Vettel szerint mindez egyértelműen mutatja, hogy sikerült előrelépniük az RB8-assal, így egyértelmű győzelmi esélyekkel várhatja majd a hazai nagydíját, a jövő héten megrendezésre kerülő Német Nagydíjat.

„Nyilvánvalóan a következő futamra tekintek előre, és már alig várom a Német Nagydíjat” – nyilatkozta Vettel. – „És bizony úgy tűnik, hogy nagyon jó futam lehet majd a számunkra. Úgy érzem, hogy az autó gyorsult és határozottan elégedettebb vagyok az autó egyensúlyával. Úgy gondolom, hogy tavaly szenvedtünk Silverstone-ban, a Ferrari uralta azt a futamot, de azt hiszem, hogy ebben a tekintetben idén sokkal kiegyensúlyozottabb autónk volt. Úgy tűnik tehát, hogy a helyes pályán vagyunk. Hockenheim fontosabb verseny számomra, mint a többi, és nagyon különleges lenne megnyerni, de természetesen a csapat nem fog több pontot kapni azért, mert megnyertem a hazai versenyemet.”

Szabó Imre


Hozzászólások:


Kapcsolódó hírek
 
Formula 1 hírek
Motoros hírek
Rali hírek
Autós hírek
AFM hírek