| |
Vettel: Nem feltételeztem szándékosságot
2012.07.05, csütörtök 20:00

Sebastian Vettel elmondta, véleménye szerint nem volt szükség az Európa Nagydíjon a biztonsági autó pályára küldésében, de cáfolta, hogy azért történt volna, mert így akarták megszerzett előnyét eltűntetni.

A biztonsági autót akkor küldték a pályára Valenciában, miután Heikki Kovalainen és Jean-Eric Vergne ütközését követően törmelék maradt a pályán. Ekkor Vettel már nagy előnnyel vezetett riválisai előtt.

Csütörtökön a Red Bull pilótája elmondta, továbbra is úgy érzi, a biztonsági autóra semmi szükség nem volt, habár elfogadja a versenybírák döntését.

"Soha nem mondtam, hogy előre megfontolt szándékból történt volna" - közölte Vettel Silverstone-ban. "Saját véleményemet közölte arról, hogy nem volt rá szükség. De én nem dönthetek. A versenyigazgatás dönt, ők döntik el, mikor kell a biztonsági autót beküldeni. Ha úgy gondolták, szükséges, elfogadjuk ezt. Szokás szerint a média teszi ezt, ha az egyes nyilatkozatokból néhány fontos dolgot kihagysz, akkor az teljesen más értelmezést kap. Volt időm visszanézni, miért küldték pályára a biztonsági autót, volt már néhány törmelék a pályán korábban is és akkor semmi nem történt, majd további törmelék került a pályára... De ez nem az én döntésem. Így nem mondhatom azt, a döntés helyes volt, vagy helytelem, véleményem szerint a versenyt biztonsági autó nélkül is folytatni tudtuk volna. De azt a pillanatot kevésbé tudom annyira megvizsgálni, mint a versenyigazgatás."

A német pilóta a biztonsági autós fázis után kényszerült feladni a versenyt, ám addig a pole pozícióból indulva domináns teljesítményt nyújtott. Habár Vettel beismerte, a Red Bull előrelépést tett Valenciában, abban reménykedik, hogy ez a silverstone-i hétvégén megerősítésre kerül.

"Türelmesnek kell lenni. Valenciában előrelépést értünk el és a kiesésig egészen jó hétvégém volt, habár Marknak akadtak megbízhatósági problémái. Sima hétvégém és versenyem volt egészen a meghibásodásig. Minden összeállt, minden működött. Azt hiszem, az autón elvégzett munka előnyünkre vált és ezt szeretnénk itt is megerősíteni. Ezen a teljesen más pályán."

f1hungary.fw.hu


Hozzászólások:


Kapcsolódó hírek
 
Formula 1 hírek
Motoros hírek
Rali hírek
Autós hírek
AFM hírek