Elképzelhető, hogy mégis megrendezésre kerül a Formula-1-es Fiatal Pilóták Tesztje Silverstone-ban, egy héttel a Brit Nagydíj után, de valószínűleg csak három csapat dolgozik a két nap folyamán.
Egyre nagyobb lett a bizonytalanság a teszt körül, miután a pálya vezetői közölték, nem tudják a csapatok rendelkezésére bocsátani a pályát, mert szerződés köti őket a Formula One Managementhez.
Az utóbbi két versenyen tárgyalások folytak ebben a témában és úgy tűnik, legalább három csapat - valószínűleg a Marussia, HRT és a Williams - úgy tervezi, a Brit Nagydíj utáni hét csütörtökjén és péntekjén dolgozna a pályán. Arról még egyeztetés zajlik, hogy szerdán is dolgozhassanak a pályán. Amennyiben ezt sikerül elérni, elképzelhető, hogy több csapat is úgy dönt, csatlakozik a teszthez.
Miközben a silverstone-i események nem befolyásolják a Red Bull Racing, Scuderia Toro Rosso és McLaren csapatokat, mivel ők már eredetileg is Abu Dhabira tervezték a tesztet, most többen is gondolkoznak azon, hogy az év végére csúsztatják a fiatal pilóták felmérését.
A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier elmondta: "Őszintén szólva elvesztettem a fonalat. Valószínűleg Abu Dhabiban dolgozunk majd, mint a legtöbb csapat. Eddig nem kaptam semmi garanciát arra, hogy a silverstone-i teszt két napos lesz, így nem fogjuk a három napos tesztlehetőséget egy naposra cserélni. Ha két napot lehet tesztelni, akkor talán átgondoljuk helyzetünket, de úgy gondolom, most a három napos Abu Dhabi-i tesztet kell előnybe részesíteni."
A Ferrari valószínűleg egy újabb helyszín, Jerez mellett voksol, itt decemberben tesztelhetnének a csapatok.