A Ferrari csapat főnöke, Stefano Domenicali szerint egyre valószínűbb, hogy az idei bajnoki cím három világbajnok, Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között fog eldőlni.
Bár még mindig nagyon szoros a bajnokság Domenicali szerint azonban egyre egyértelmübb, hogy a káoszból három pilóta teljesítménye kezd kiemelkedni.
„Úgy gondolom, ha a nap végén átgondolom, hogyan is állnak a dolgok, akkor a bajnokság egyre inkább Fernando, Lewis és Sebastian küzdelmévé kezd válni” – nyilatkozta Domenicali. – „Én most így érzem, de a dolgok minden futamon megváltozhatnak. Talán Valencia után a helyzet egy kicsit nehezebb lesz. De tényleg úgy vélem, hogy a bajnokság egyre inkább az első három pilóta harcává kezd átváltozni.”
Annak ellenére, hogy Alonso Kanadában elvesztette a bajnoki ponttáblázat első helyét Hamiltonnal szemben, Domenicali szerint a kétszeres spanyol bajnok esélyeit ez nem rontotta. „Az autóval a jó irányban vagyunk a versenyképesség tekintetében, és ez a legfontosabb dolog, figyelembe véve, hogy ez a bajnokság mennyire nyitott” – nyilatkozta Domenicali. – „Hamilton vezet, de Fernando a második, 2 pontos hátrányban, és ez semmi. Mi csak annyit tehetünk, hogy keményen küzdünk és teljesítményt adunk hozzá az autóhoz. Addig a pillanatig, amíg nem mi leszünk rendszeresen a pole pozícióban nem lehetünk ugyanis elégedettek.”