| |
McLaren: Hamilon elégedett, Button kevésbé
2012.06.09, szombat 22:18

Lewis Hamilton nagyon elégedett a második helyezésével, ugyanez már nem mondható el Jenson Buttonról, aki csak a tízedik helyet szerezte meg a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén.

Lewis Hamilton: „Nagyon boldog vagyok a körömmel, mindent kifacsartam az autóból, ami benne volt, nem lehetett feljebb kerülni a rajtrácson. Sőt, küzdöttem egy kicsit a Q1-ben és a q2-ben is, nem voltam benne biztos, hogy tökéletes az ütemem, de végül szerencsére eljutottam a Q3-ig. Összehasonlítva a tegnapi nappal, a mai kicsit nehezebb volt. A gumikkal nehezebb dolgom volt, kicsit megviccelt minket a melegebb idő. Ennek ellenére nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel, örülök, hogy az első sorban lehetek, innen még egy igazán jó versenyem lehet. Ne feledjük el, hosszú távon pénteken nagyon jók voltunk, úgyhogy biztosan lesz keresnivalónk a versenyen. A fentiek ismeretében mindent megteszek majd, hogy vigyázzak a gumikra. Végül, a fiúk nagyon keményen dolgoznak azon, hogy a bokszolásokon javítsanak, így azt hiszem, van mire várni.”

Jenson Button: „A Q3-ban kicsit megakadtunk a gumiválasztás miatt. Azért, hogy bekerüljek a 10-be, feltettük a szuper lágy gumikat, ezért úgy döntöttünk, a lágyon folytatom. Nehéz döntés volt, és utólag látható, hogy így viszont nem volt értelme kijönni. Senkit nem tudtam megelőzni a Q3-ban a lágy gumikon, hiszen mindenki más szuper lágyon volt, de nem volt más lehetőség. A mai nap nem volt jó, a 10. hely nem a legjobb kiindulópont, de úgy néz ki, holnap melegebb lesz – talán a legmelegebb futam eddig – ez mindenkinek okozhat meglepetéseket. Még mindig bízok benne, hogy jó verseny lehet, az ötödik sorból indulva is.”

Martin Whitmarsh, csapatfőnök: „Lewis nagyszerű kört ment a Q3-ban, és ezért holnap az első sorból indulhat. Amikor Lewis az első sorban áll, mindig esélyesnek tartják, nem igaz? Jenson, miután tegnap sok időt vesztett az edzéseken, a saját hibáján kívül. Az adott körülmények között jó volt látni, hogy ma délután bejutott a Q3-ba, főleg, hogy olyan közel voltak egymáshoz az időeredmények. De, hogy idáig eljusson, felhasználta az összes szuper lágy gumiját, így nem lett volna értelme újra feltenni őket a Q3-ban, hiszen nem biztos, hogy tudott volna javítani a 10. helyén, amit már elért a Q3-ba kerüléssel. Tehát e helyett lágy gumikkal ment a Q3-ban, így azzal is indul a holnapi versenyen. Azt mondhatják, hogy ez egy érdekes stratégia, de ez segíthet a mai helyezésén. És, mint tudjuk, csodálatos diadalt aratott itt tavaly, így a világon talán senki nem tud jobban hasznosítani egy érdekes stratégiát a Circuit Gilles Villeneuve-ön, mint Jenson Button.

Hegyi Annamária


Hozzászólások:


Kapcsolódó hírek
 
Formula 1 hírek
Motoros hírek
Rali hírek
Autós hírek
AFM hírek