| |
Andretti lesz az Amerikai Nagydíj nagykövete
2012.06.10, vasárnap 10:00

A Circuit of The Americas bejelentette, hogy az 1978-as Formula-1-es világbajnok, az Amerikában is sikert sikerre halmozó Mario Andretti lesz a pálya hivatalos nagykövete, így fontos szerep hárul majd a 72 éves legendára, hogy 2007 után ismét egy sikeres Formula-1-es futamot rendezhessenek Amerikában.

Andretti „szerződtetésének” hírét az austini pálya ügyvezető alelnöke, Bruce Knox jelentette be.

„Mr. Andretti egy autóversenyző legenda, az egész világon ismerik, és az egyik legsikeresebb pilóta az autóversenyzés történetében” – nyilatkozta Kox. – „Ezért a Circuit of The Americas számára hatalmas nyereség az ő neve és szolgálatai.”

Sokáig arról lehetett hallani, hogy az austini pálya építése nem halad megfelelően, most azonban úgy tűnik, hogy a szervezőknek sikerült behozni a csúszásokat, így a pálya 1-es és 9-es, valamint a 18-as és 20-as kanyarja között már a végéhez közelednek az aszfaltozási munkálatok, miközben a bokszlétesítmények, a főlelátó, a média- és az orvosi központ építése is gőzerővel folyik.

„A Circuit of The Americas mögött egy erős csapat áll és napról-napra folyik az első futamra való felkészülés” – nyilatkozta Andretti. – „Rövid idő alatt jelentős fejlődést sikerült elérniük és a pálya mostmár igazán kezd összeállni, az is egyre nyilvánvalóbb, hogy ez egy fantasztikus versenypálya lesz az autó és motorsportok különböző ágai számára.”

Az Amerikai Egyesült Államok Nagydíja 2012. november 16. és 18. között kerül megrendezésre Austinban.

Szabó Imre


Hozzászólások:


Kapcsolódó hírek
 
Formula 1 hírek
Motoros hírek
Rali hírek
Autós hírek
AFM hírek