| |
Button: Schumacher visszatérése nem katasztrofális
2012.06.02, szombat 07:00

Jenson Button szerint a Michael Schumachert kritizálóknak meg kell érteniük, hogy az F1-ben bizony időre van szükség, hogy valaki újra versenyképes legyen.

A három év kihagyást követően a 43 éves hétszeres bajnok 2010-es visszatérése óta még nem állt a dobogón, most azonban a Monacói Nagydíjon végre sikerült pole pozíciót „szereznie”.

„Michael nagyon sok kritikát kapott a visszatérése óta” – nyilatkozta Button. „Úgy gondolom, hogy az emberek elfelejtették, hogy mit ért el korábban és azt is, hogy néha időbe telik, amíg jól érzed magad az autóban és azok között az emberek közt, akikkel együtt kell dolgoznod. De úgy vélem, (Monacóban) egy nagyszerű kört rakott össze, egyetlen hibát sem vétett, így megérdemelte azt a pole pozíciót. Biztos vagyok benne, hogy amikor kiszállt az autóból boldog volt, de egyszersmind csalódott is a büntetés miatt, mert hátrasorolták a 6. helyre.”

A McLaren csapatvezetője, Martin Whitmarsh is úgy véli, hogy Schumacher monacói teljesítménye minden dicséretet megérdemel. „Michael nagy pilóta volt, akit szerettünk legyőzni, de nem szerettük azt, amikor ő győzött le bennünket. Minket nem befolyásolnak a múlt emlékei, akkor dicsérünk meg valakit, amikor az valóban megérdemli. De most összerakott egy tényleg fantasztikus kört, amiért meg is adjuk neki a tiszteletet. Büntetés ide vagy oda, ezután is mindig csak egyet akarunk legyőzni, őt.”

Szabó Imre


Hozzászólások:


Kapcsolódó hírek
 
Formula 1 hírek
Motoros hírek
Rali hírek
Autós hírek
AFM hírek