| |
Jenson Button kommentálta ellenfeleit
2010.07.29, csütörtök 15:35

Button egyik kedvenc pályája a Hungaroring és esélyese a hétvégi futamnak, de nem az egyetlen. Jelenleg három olyan istálló van a mezőnyben, amelyik képes győzelmet aratni. A Red Bull, a Ferrari és a McLaren.

A három közül bárki nyerhet. A hat pilótából öten szorosan követik egymást a vb pontversenyben és még Massát sem lenne szabad leírni a Németországban látott teljesítményét látva.

„Németországban nem volt rossz a versenyünk. Talán jobb lett volna, ha Lewis előtt végzek, de nem így alakult. A hátrányom csekély, és ledolgozható, amit itt Magyarországon kezdenék el. Az autónk gyors, de lehetne még gyorsabb. A fújt diffúzorunk nagyon jó lett, de nem rendelkezünk még elegendő leszorító erővel hozzá. Az F-csatornánk szerintem még mindig a legjobb a mezőnyben. Egyenesben legyőzhetetlenek vagyunk ennek köszönhetően. Akár 8 km/órával is jobbak lehetünk ellenfeleinknél. Ez nem volt látható Hockenheimben a leszorító erő hiánya miatt. Magyarországon sokkal ütőképesebbek lehetünk” – nyilatkozta 2009 világbajnoka, majd beszélt kicsit a ellenfelekről is.

„A Red Bull ugyanolyan erős, mint egész évben volt, kétség sem fér hozzá, viszont beszállt a harcba a Ferrari is. Németországban beszélgettem Fernandóval és nyilvánvalóvá vált számomra, hogy egy igen nagy fejlesztési csomagot dobtak fel az autóra, ami a látottak alapján be is vált. A mi autónknak is fekszik a Hungaroring, szóval kemény hétvége vár mindannyiunkra.”

Németvári László
Ajánlom
Légy te az első a barátaid közül, aki ezt ajánlja.
Kapcsolódó hírek
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá a hírekhez!
Eddigi hozzászólások
 
F1 Hírek
MotoGP hírek
Rali hírek
Autós hírek
AFM hírek