DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Gyorsasági (Gy)

Cél a győzelem - Volentér Balázs a Hungaroringen indítja az évet

A hétvégén Volentér Balázs számára is megkezdődik a versenyszezon, a pilóta változatlan felállásban, a Janik Motorsport tagjaként és egy LMP3-as autó volánja mögött kezdi az évet. A cseh gárda elsőként a Hungaroringen, az Eset V4 Cup/FIA CEZ bajnokság keretein belül áll rajthoz, soraiban a magyar versenyzővel.

Volentér Balázs intenzív felkészüléssel a háta mögött várja a megmérettetést, célja pedig nem más, mint lemásolni az előző versenyévet:

IMG_5945



„Nagy öröm számomra, hogy Magyarországon, a Hungaroringen, hazai szurkolók előtt kezdjük meg az idei szezont. A téli szünet alatt rengeteget dolgoztam, igyekeztem magam minél erősebb fizikális és mentális állapotba hozni - úgy érzem, ez megfelelően sikerült is. A hosszú kihagyás után valósággal „harapok”, alig várom, hogy végre ismét autóba ülhessek. Ez az elmúlt héten, Brno-ban már átestünk az első idei kilométereken, ahol a csapatom által előírt formába hozó tesztet teljesítettem. Csehországban az aszfaltcsík még nagyon porosnak bizonyult, de a körülményekhez képest jó tempót tudtam autózni, így hasznos napot abszolváltunk a Hungaroringi nyitány előtt.”

IMG_9775

A fiatal pilóta 2019-nek is komoly célokkal vág neki, ennek része a címvédés, ezenkívül jó pár extra is be van tervezve a képletbe:

„Nem tagadom, csalódott lennék, ha a fiúkkal idén nem a győzelemért harcolnánk. Nyerni megyünk a Hungaroringre és a többi versenyen is ugyanez a cél hajtja a csapatot, a címvédésért megyünk. A brno-i gyakorlásra néhány új fejlesztéssel érkeztünk, amelyek kifogástalanul működnek, ezekből a Hungaroringre is jut majd, így bizakodó vagyok. A szezon további részében egy négy és hatórás futamon is szeretnék elindulni a Szlovákiaringen és Mugellóban, de a Brno-ban rendezendő tizenkét órás verseny is nagyon izgatja a fantáziám. Ám most az első és legfontosabb feladatunk, hogy a hazai futamomon minél előkelőbb helyen zárjunk. Rajtam nem fog múlni.” - zárta mondandóját sejtelmesen Volentér Balázs.

Masaryk_Racing_Days_Brno_2018_V_055

Az Eset V4 Cup/FIA CEZ (Közép-európai Zónakupa) április 12-én indul a Hungaroringen, ahová a belépés ingyenes.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: