DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Hazai pályán zárul a 2018-as Hankook Racer Cup

A He-Do Hankook Autós Gyorsasági Országos Bajnokság keretein belül kerül megrendezésre a Hankook Racer Cup szezonzáró megmérettetése.

A 2018-as idény a Hungaroringen indult és három külföldi állomás – a Red Bull Ring, Slovakiaring és Brno- után újra a hazai pályán zárul a tehetségeket felfedező sorozat. A mogyoródi aszfaltcsíkot a mezőny összes tagja ismeri, újdonságot most sem tartogat a pilóták számára, csupán annyit, hogy ebben az évben először ezen a hétvégén, három futamon kell teljesítenie a mezőnynek.

HRC_Hungaroring



A három futam nemcsak a versenyzőknek, hanem a csapatoknak is extra kihívást jelenthet, az időjárásról nem is beszélve. Egyelőre száraz időt jósolnak, de a szokásoshoz képest október lévén kissé hűvösebbre is fordulhat az idő váratlanul. A pilótáknak talán a legnagyobb fejtörést a gumi menedzselése okozhatja, hiszen a pályaismeret már megvan. Izgalmas három futamos hétvége várható, ahol eldől a bajnoki címek sorsa.

HRC_Hungaroring_3

A mezőny összetétele pont fordítva alakul a Brno-i versenyhétvégéhez képest, hiszen most a BMW-k állnak rajthoz és a Suzukik maradnak távol. Az utóbbi kategóriában ugyanis Kismarty-Lechner Gábor már magyar bajnokként látogathat ki a hungaroringi viadalra. A BMW-k táborában azonban most dől el a bajnoki dobogó végső sorrendje.       

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: