DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Gyorsasági (Gy)

Brno: Újabb erős nap Genderéknél

A Gender Racing Team Brno-ban majdnem minden szempontból lemásolta a szombati versenynapját. A bajnokság utolsó előtti fordulójának zárófutamán a magyar értékelésben ugyanazokat az eredményeket szállították a fiúk, míg nemzetközi viszonylatban Rónai Tamásnak sikerült előrébb lépnie.

Tamás már jó ideje kimagaslóan teljesít, és most ismét odapörkölt a gyorsabb tempóra képes gumikeverékkel autózó ellenfélnek:

„Minden a legnagyobb rendben, eredményes versenyhétvégét zártunk. Vasárnap a zóna értékelésben is sikerült feljönni a második helyre, ami azt mutatja, hogy valóban jó irányba tartunk. A mai napot az időmérő edzéssel kezdtük, ahol egy igazán jó kört sikerült összeraknom. A versenyen teljes mértékben a biztonságra törekedtünk, ezzel a zónában bebiztosítottuk a harmadik helyünket, a magyar abszolútban pedig a második pozícióból vághatunk neki majd a Hungaroringen az év utolsó hétvégéjének.” - összegzett röviden Rónai Tamás

Hefler és Rónai



Stern Roland sem maradt ki a sormintából, a versenyző újfent másodikként kvalifikált, és a versenyt is ott fejezte be:

„Az időmérőn most közelebb tudtam kerülni a csapattársamhoz, és a rajtot is jobban kaptam el. Egy rövid csatározás után beálltam a második pozícióba, majd igyekeztem minden erőmmel megtartani azt. Körülbelül nyolc perccel a verseny leintése előtt elkezdett rakoncátlankodni a váltóm, innentől már az óvatos autózásra koncentráltam, hogy véletlenül se érjen kellemetlen meglepetés. Újfent sikerült a kategória második helyét abszolválni, így sokat ledolgoztam az összetett hátrányomból. Nagyon jó versenyeket futottunk, élveztem minden pillanatát. A cél, hogy év végére odaérjek a bajnokság második helyére, a továbbiakban ezért dolgozunk.” - jelölte ki a követendő utat Roland.

Hefler Róbert ismét hibátlan hétvégét pakolt oda, mindkét időmérő edzést és a versenyeket is a kategóriája csúcsán zárta:

„A mai futam kicsit izgalmasabbra sikeredett, a rajtnál az elölem induló beragadt, de ki tudtam kerülni. Viszont ezzel időt vesztettem, Stern Roli felért rám, és teljesen együtt fordultunk az első kanyarban. Mindketten nagyon vigyáztunk a másikra, így sikerült ellépnem a csapattársamtól, majd ezután némi előnyt is kiépítettem. A saját tempómra figyeltem csak, a vége felé már erős forral vezettem a kategóriát, de természetesen ebben Roland váltóproblémái is közrejátszottak. Ismét hibátlan hétvégét zártunk, nagyon boldog vagyok, mert a jó formám a Red Bull Ring óta megingathatatlan, és remélem, még egy fordulón keresztül kitart.” - zárt sejtelmesen a bajnokság egyértelmű favoritja.

Gender Team

Most néhány hét szünet következik, majd október 5-től a He-Do Kupával zárul az autós gyorsasági szezon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: