DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Gyorsasági (Gy)

Swift Cup Europe: Tehetséggyár

Hazánk egyetlen márkakupája egy ideje már nemzetközi szinten működik, a Swift Euro Cup szlovákiaringi futamán néztük meg a versenyzőket és az autókat.

A Suzuki Swift kupa 2006-ban indult útjára, a korábbi győztesek között olyan pilótákat találni, mint Michelisz Norbert (2006) vagy Kiss Norbert (2009). Az élen volt még Nagy Dániel (2013), Ifj. Ficza Ferenc (2010) Tassi Attila és sok más, ma már jól hangzó név, akik manapság már nemzetközi szinten aratják a babérokat. Az itt „végzettek” miatt is van 26 autó a rajtrácson.

Az idén kicsit változtak a dolgok, mert megszűnt az 1,3-as Swifteket felvonultató „belépő szint”, ma már mindenki az 1,6-os sport kivitellel küzd a bajnoki pontokért. A bajnokság szlovákiai és a Red Bull Ring-i állomása a Kamion EB betétfutama volt, a történések felidézése helyett inkább versenyzői „portrékat” mutatunk.



Van néhány közös a megszólaltatott ifjakban, az egyik, hogy tényleg ifjak, többségük az iskolapadot koptatja, a másik, hogy a vezetési tudásuk csiszolásában sok tanácsot kapnak a sorozatot működtető Burkus Egontól, ezen felül időnként a kétszeres Kamion EB győztes Kiss Norbert is meglátogatja az ifjakat. A segítők sorát Benyó Miklós tereprali bajnokkal zárjuk, akit szintén szívügyének tekinti a tehetséggondozást.

A terepralis nem csak a 17 éves fiát segíti, aki eredményes versenyszerű quadozás és ralikrosszozást követően érkezett meg a Swift kupába. A fiatal pilóta tavalyi szezonjára egy hatalmas baleset rányomta a bélyeget, idén új autóval vette fel a harcot a társaival.

A csapat legfiatalabb tagja a 12 éves Szomszéd Lajos, aki a gokartozás után ült be a biztonságosabb karosszériás autóba, az egri pilóta – a kora ellenére – gyorsan felvette a széria ritmusát és hozta az eredményeket.

Körmöczi Gergő négyévesen ült először gokartban, két év múlva már versenyzett, a juniorok között több bajnoki címet is nyert. Gergő tavaly át ült a Suzukiba, a példája ragadós volt, mert 15 éves bátyja is hasonló utat járt be. Neki a többiektől eltérően a célja nem a WTCC, TCR vagy más túrakocsis széria, hanem Kiss Norbi útját szeretné járni: kamionnal szeretne versenyezni.

Telek Patrik is a fiatal generációt képviseli (13 éves), ő viszonylag "későn" ült a kormány mögé: 11 évesen kezdett gokartozni... Megjegyezte, hogy fura volt átszokni a váltóval, másfajta fékrendszerrel, karosszériával rendelkező autóra, de az eredményei már magáért beszélnek. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: