DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Gyorsasági (Gy)

Gender Racing Team - felemás szezonkezdet

Vasárnap ismét motorzajtól zengett a Hungaroring, az országos bajnokság nyitófordulójának második versenynapját tartották. A formaautók mezőnye már korán pályára gurult, hogy teljesítse a napi kvalifikációt. A hideg, szeles és felhős időben a pilóták nehezen tudták munkára fogni az abroncsaikat. Délután aztán következett a hétvége záróversenye, ami alakulhatott volna szerencsésebben is a Gender Racing Team szempontjából.

Már az időmérő edzés sem zajlott problémamentesen, az etapot több piros zászlós fázis szakította meg. Ez a GRT pilótáit is rosszul érintette, hiszen az üzemi hőfok közelébe kerülő gumik hamar visszahűltek, és így igazán nehéznek bizonyult gyorskört autózni. Ennek ellenére Rónai Tamás magyar abszolút második rajtpozíciót szerzett, Stern Roland legjobb körét viszont nem értékelték, így ő a Renault kategória harmadik helyéről várhatta a futamot.

Tamás nagy reményekkel készült a versenyre, azonban a technika ördöge keresztülhúzta a számításait. A rajtceremóniára felállás közben Forma Renaultjának akkumulátora kigyulladt, a fiatal pilóta pedig a helyzetet okosan lereagálva próbálta menteni a menthetőt, félrehúzódott és áramtalanította az autóját. A futam végeztével így nyilatkozott:

„Nem vagyok elkeseredve, ez benne van a pakliban. A csapat remek munkát végzett, csak a legjobbakat tudom elmondani. Egyre jobban összeszokunk a fiúkkal, ezen az előre nem kiszámítható hibán kívül az autó úgy működött, ahogy szerettem volna! A tempónk megvolt, és a dolgok összessége biztató a továbbiakra nézve. Remélem a következő hétvége jobban alakul majd, és talán rövidesen egy nagyobb szériában is megmérettethetjük magunkat” - zárta sejtelmesen mondandóját a versenyző.



Stern Roland idén második szezonját kezdte a Gender Racing Teamnél, ezalatt szinte mindig elkerülte a technikai problémák démona. Ezen a hétvégén hősünk „bepótolta” a lemaradását, de még így is dobogóra állhatott:

„A három nap alatt megspórólt friss gumigarnitúrával kezdtük a versenyt, és a peches időmérő után az volt a tervünk, hogy a harmadik-negyedik körtől megkezdjük a felzárkózást. Ez szépen működött is, azonban a táv utolsó harmadában elfogyott alólam a technika, beragadt a váltó, és két sebességfokozattal kellett megcsinálni a hátralevő etapot. Nem panaszkodok, mert ilyen a sport, és egy futamgyőzelemmel, valamint második hellyel a balszerencsés hétvége ellenére is vezetjük a Renault kupa kiírását!” - értékelt a történtek ellenére is jókedvű pilóta, aki az abszolút értékelésben újfent dobogóra állhatott.

A bajnokság következő állomására még kicsit várni kell, folytatás a Pannónia-ringen, június 23.-án!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: