Steward
Bognár Viktor
2017. szeptember 22. péntek
Gyorsasági (Gy)

2017 első hivatalos tesztje a Hungaroringen

Megérkezett a tavasz, ami azt jelenti, hogy a csapatok megkezdték a felkészülést a szezonra!
2017 első hivatalos tesztjének a Hungaroring adott otthont, melyen több hazai csapat is képviseltette magát. Hűvös, szeles, de száraz időben kezdhette a felkészülést a Swift Cup Europe mezőnye.
 
4_1
 
Az RTL Klub "AuTogram" autós magazinjának szakértője, az ötszörös magyar bajnok autóversenyző Borsi Gergő a tavalyi év után ismét rajthoz áll, így a felkészülésről ő sem hiányozhatott.
 
Bár idén is lesz számára ismeretlen terep a versenysorozatban, hiszen július 28 - 30 között a legendás olaszországi Imola pályáján zajlik majd futam, valamint Brno-ba is ellátogat a sorozat - de elmúlt évben szerzett tapasztalataival, és töretlen lelkesedéssel bizakodva várja a 2017-es bajnokságot!
 
8
 
A Swift Cup Europe versenybázisa idén olasz versenyzőkkel is bővül, valamint új fiatal tehetségekkel is gyarapszik: Borsi Gergő csapatában új versenyzőként Lengyel Ádám is indul a bajnokságban, aki az 1.3-as Suzukik kategóriájában bizonyíthat majd.
 
2
 
Szeretettel várunk mindenkit a szezonnyitó versenyen, 2017. május 12-14 között, a Red Bull Ringen!
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?