DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Gyorsasági (Gy)

A legjobb köridővel kezdett Tim Gábor

Tim Gábor, miután már egy gokart és két márkakupás magyar bajnoki címet megnyert, 2016-ban végre komolyabb nemzetközi sorozatban indul. Csapata, az Apex Racing egész télen dolgozott azon, hogy az anyagi és technikai lehetőséget megteremtse, a menedzsment számára is komoly kihívás volt, hogy minden a helyére kerüljön.

De nemcsak az anyagi háttér megteremtése volt nehéz feladat, a sorozat szervezői számára is nehéz időszak volt 2015 tele és 2016 első hónapjai. A 2015-ben elkészült demó autón elkészített fejlesztések, az új Skoda Octavia RS kaszniba kerültek ám, mely már 2016-os model. Ekkor több kábelezési problémába ütköztek, hisz nem volt egyforma a régebbi és új model. Ezzel több hetes csúszásba kerültek, több teszt is elmaradt, és a várt márciusi autóátadás április közepére tolódott.

DSC07463



Azonban egy új márkakupa indulásánál ez szinte természetesen, még ha igen bosszantó is. Ezt az Apex Racing is tudta, és végig együttműködött a szervezőkkel. Gábor a telet az angol tanulásnak szentelte, és elmondható, hogy már megfelelően kommunikál a mérnökökkel és más pilótákkal, persze a tanulás folytatódik.

Az első versenyhétvégén a pilótáknak lehetőségük volt a csehországi Most pályán már a mérnökökkel és a tuning cég csapatával találkozni. Tim Gábor részt vett a találkozón, és kőrözhetett egy már kész kupás autóval.

A saját autóját a teszt után vehette át, mellyel az első tesztet a Hungaroringen rendezték meg kedden. Napos, száraz időben kezdtek ismerkedni a pilóták az újraaszfaltozott, és jelentősen megváltozott Hungaroring-el.

DSC07393

Az autón előjövő gyerekbetegségek mindenkit hátráltattak, de ez nem szólt bele, hogy kialakuljon az erősorrend. Tim Gábor már az első tesztkörök után gyorsabb tempóra tudott váltani.

A nap végére megautózta a teszt leggyorsabb körét, de az első 3-4 pilóta tizedmásodpercen belül autózott.

"Mindig is szerettem ezeket a nagyobb építésű, szedán formájú versenyautókat, nagyon stabilak gyors kanyarban, aerodinamikailag is hatékonyak. Az autóval volt pár gondunk, egyik sem jelentős, és mindenki ugyanezekkel küzd. A szervező reagált minden visszajelzésünkre, fokozatosan javítanak, módosítanak mindent. Az első hétvégénk a Hungaroring-en kicsit átmeneti lesz, hisz az első légterelőt sem tudjuk használni, de ez nem fog levonni a verseny értékéből. Nehéz, és küzdelmes versenyekre számítok. A csapatom nagyon jól beállította az autót, nagyon gyors tudtam lenni végig. Ez bravur, mert az autót még nem ismerjük annyira, mint szeretnénk. Nagyon várom a folytatást, csütörtökön az időmérésen szeretnék az első sorba kvalifikálni." - nyilatkozta Gábor a tesztek után.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: