DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Újra dobogón a B3R újonca a Suzuki RCM Kupán

Felemás hétvégét zárt a B3 Racing két újonca a Slovakiaringen rendezett futamon. Míg Báldi Gergő remek autózást bemutatva a szezonban már másodszorra állhatott a dobogóra, addig a B3R másik új tehetsége, Boldizs Bence ismét egy balszerencsés versenyt zárt, ráadásul még ki is gyulladt alatta az RCM Swift Racer. Gergő mindkét futamban elhozta a legjobb újoncnak járó trófeát!

Az időmérőn jól teljesítettek a B3 Racing felfedezettjei, ugyan most nem „szélárnyékoztak”, de így is csak 7 tizeddel mentek rosszabb időt, mint a leggyorsabb pilóta, így a 7. és a 9. rajtkockáról vághattak neki az első futamnak. Boldizs Bence korábbi pechsorozata már az első futamon folytatódott, ugyanis szabálytalanul kilökték, így kiforgott a kavicságyba, emiatt a második futamban az utolsó helyről kellett rajtolnia. Báldi Gergőt az első futamban – intenzív csatát vívva Nagy Danival és Tim Gabival, több helyet előzve – az 5. helyen intették le.

Boldizs_2



A második futamon Bencének az utolsó helyről egészen a 6-ig sikerült feljutnia, amikor szó szerint elfüstölt a motorja, így autója kigyulladt alatta. Gergő a 4. helyről rajtolva gondoskodott az izgalmak fokozásáról és a hajrában beverekedte magát a harmadik helyre, így idén már másodszor állhatott fel a dobogóra, ezzel fontos pontokat lopva el a címvédő elől.

Dobogó_Báldi

„A versenyre sajnos egy kisebb hendikeppel érkeztünk meg, ugyanis az időmérőn tudtunk először menni az addig teljesen ismeretlen pályán. Szerencsénkre talán ez az a helyszín, ahol a tesztelés hiánya a legkevésbé érezhető, itt ugyanis minden a szélárnyékra épül! Éppen emiatt két nagyon izgalmas futamon vagyunk túl, az elsőn még az első helyért is csatáztam, amely csatát a beeső fékpedál idejekorán meghiúsított, így visszaestem az ötödik helyre, míg a második futamon egy utolsó pár körös hajrával sikerült felérni a dobogó alsó fokára. Összetettben így közelítettem a dobogóhoz, a verseny ugyanis nagyon szoros, csupán 2 pont van a harmadik és a hatodik helyezett között. Az újoncértékelésben is faragtam a hátrányomon, így nagyon bizakodva várom az elkövetkezendő versenyeket, száz százalékosan a lehető legjobb eredmény eléréséért fogok hajtani!” - nyilatkozta elégedetten Báldi Gergő.

Folytatás három hét múlva a Pannóniaringen.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: