DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Gyorsasági (Gy)

Volentér formulaautós bemutatkozása

A több éve a hazai gokart bajnokságban pallérozódó Volentér Balázs idén sem hagy fel a gokartozással, ám mellette már az autós gyorsasági ob-n is elindul egy Formula Renault-val.

A május 7-én nagykorúvá váló ifjú tehetség idén tehát két fronton igyekszik helytállni, viszont ő sem tud két helyen lenni egyszerre, így döntenie kellett, melyik bajnokság futamára utazik el április utolsó hétvégéjén, mivel a gokart ob és az autós gyorsasági ob idei nyitófordulóját is ekkor rendezték. Végül a Hungaroring felé vette az irányt, ahol a Nívó Motorsport együléses Formula Renault-jával teljesítette élete első formulaautós versenyét.

Hogy tetszett?

Nagyon nagy élmény volt először versenyen vezetni egy ilyen autót, és az eredménnyel is elégedett vagyok, szerintem nem rossz ez így elsőre. A formulaautó nagyon más világ, mint a gokart, ezért kicsit furcsa is volt átülni bele. Itt sokkal kisebb a mozgás- és látótér, és azt is meg kell szokni, hogy nem a lábamnál van az autó eleje, és nem a hátamnál a vége, hanem bizony hosszabb a versenygép annál, mint amihez a gokartban hozzászoktam. Az idei évnek különösebb elvárások nélkül vágtam neki, a célom a kilométergyűjtés és a tapasztalatszerzés.



Milyen eredményekkel sikerült zárnod a hétvégét?

A pénteki időmérő rögtön nagyon jól sikerült, ott az abszolút 10. helyet sikerült elérnem. A szombati első futam aztán még ennél is jobban alakult számomra. Sokáig egy az enyémnél 12 évvel fiatalabb versenytechnika ellen is csatában tudtam lenni, előzgettük egymást oda-vissza, végül abszolútban a 10., a Formula Renault-ban a 2. helyet szereztem meg. A második időmérőn sajnos komolyabb probléma adódott a motorral, amit a vasárnapi futamra sem tudtunk kijavítani, így jelentős teljesítményhátránnyal indultam. Próbáltam a nehéz helyzetben is megtalálni a pozitívumot, például sokat gyakorolhattam a lekörözéseknél a tempóvesztés nélküli elengedéseket. Ez különösen fontos a magyar bajnokságban, hiszen az összevonások miatt egy mezőnyben indulunk a nem a mi kategóriánkba számító, nálunk sokkal gyorsabb autókkal (például F3). Teljesítettem a versenytávot, és tapasztalatszerzésnek ez is nagyon jó volt.

A bajnokság következő, Red Bull Ring-i versenyét megint egy hétvégén rendezik a gokart ob következő futamával. Melyiken indulsz? 

A formulaautóval fogok menni megint, de szerencsére idén ez lesz az utolsó ütközés a két bajnokság futamai között, így utána a gokart ob küzdelmeibe is újból becsatlakozhatok ottani csapatommal, a CRG-vel. Idén is a KZ2-ben indulok, ahol tavaly a magyar és a közép-kelet-európai bajnokságban is második lettem. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: