DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Benyó Máté és a 10 éves tervek

Még csak 13 éves, de már több szakágban is figyelemre méltó versenyzői múltra tekint vissza. Több vasat tart egyszerre a tűzben, és bárhogy is alakuljon a jövője, minden variációra jut egy-egy megvalósításra váró álma. A magyar autósport történetének legfiatalabb autós bajnokával, Benyó Mátéval beszélgettünk.

- Még mindig csak 13 éves vagy, de már most elég komoly kis múltra tekintesz vissza az autósportban. Hogyan indult pályafutásod, és hol mindenhol versenyeztél eddig?

- 3 éves koromban ültem rá először egy quadra édesapám jóvoltából, aztán 5 és 9 éves korom között már versenyszerűen űztem ezt a sportot. Utána – még mindig a tereprali ob-n – egy Polarisba ültem be édesapám mellé, és neki kezdtem el navigálni. Ezt követően, 2012-ben útjára indult a Junior Kupa a ralikrossz ob-n belül, és mivel ezt egy kiváló lehetőségnek láttam a fejlődésre, én is csatlakoztam a mezőnyhöz. 2013-ban már a felnőttek között indultam ralikrosszban: a Magyar Kupa mezőnyében futottam teljes szezont. Itt abszolútban a 6., géposztályomban a 2. helyet sikerült elérnem az év végi összesítésben, de közben az autókrossz ob futamain is elindultam, ahol a Touring Autocross 1600 köbcentiméter alatti kategóriájában a bajnoki címet is elhódítottam. Emellett a gyorsasági szakágban is megkezdtem a tapasztalatgyűjtést, ott a másodosztály bajnoki címéig vittem abban az évben.

 



- Idén is több bajnokság futamain indultál párhuzamosan. Hogyan értékeled fejlődésed szempontjából a 2014-es esztendőt?

- Rengeteget fejlődtem az idei évben. A legnagyobb hangsúlyt idén a Suzuki Swift Cup Europe versenysorozatban való szereplésemre fektettem, ahol Burkus Egon jóvoltából versenyezhettem. Az idény elején ezt abszolút egy tanulóévnek szántuk, és egy év végi 5-6. hellyel már teljesen elégedettek lettünk volna. Ehhez képest az első versenyt rögtön megnyertem, aztán a következőn második lettem, utána viszont egy balszerencsésebb sorozatba kerültem bele, amit a slovakiaringi 3. hellyel sikerült megszakítanom. Az utolsó, hungaroringi hétvége pedig egyenesen mesésen alakult, hiszen a három futamból kettőt megnyertem, egyen pedig a második helyen végeztem, így az év végi összesítésben is a második helyet sikerült megszereznem Balogh Bence mögött. Győzelemmel kezdtem az évet és győzelemmel is sikerült befejeznem, közte pedig rengeteg tapasztalattal és tudással gazdagodtam, ezért úgy érzem, egy nagyon eredményes és hasznos évet zártunk. Mindemellett a ralikrossz ob utolsó két versenyhétvégéjén is elindultam a Magyar Kupában, ahol abszolútban egy, géposztályomban három dobogós helyezést sikerült szereznem a három verseny alatt. Az autókrossz ob nyirádi zárófutamán is elindultam, ott a 3. helyen sikerült célba érnem kategóriámban. Számunkra nagyon fontos, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsek össze versenyzőként, ezért próbálunk minél több bajnokságban és versenyen rajthoz állni. Közben a lépcsőfokokat is igyekszünk betartani, és úgy gondolom, a 2014-es év kiemelkedően hasznos volt a fejlődésem szempontjából.

 

- És hát látom, hogy télen sincs megállás, hiszen nemrég a Kakucs Ring Kupa első fordulóján is találkoztunk. Ott milyen eredményt sikerült elérned?

- Abszolútban a 3., kategóriámban az 1. helyet sikerült megszereznem, de igazából nem is ez volt most a lényeg. A legfontosabb, hogy a télen is szeretnék minél több versenyen rajthoz állni, hogy a 2015-ös év elején úgy tudjak majd beülni az autóba, hogy edzésben vagyok, és nem kell mélyről előhívni azokat a tapasztalatokat, amiket az előző években szereztem. Remélhetőleg minél több ilyen téli versenyen el tudunk indulni.

 

- Mit csinálsz olyankor, amikor épp nem versenyzel? Szoktál edzeni szimulátorral? Tavaly Nyirádon Petter Solberg ellen bizonyítottad, hogy van érzéked a virtuális száguldáshoz is…

- Igen, az egy hatalmas élmény volt. Nyirádon a Totalnak volt egy nyereményjátéka: aki aznap a leggyorsabb köridőt futotta a kihelyezett szimulátorral, az ennek jutalmaként Petter Solberg ellen is mehetett egy menetet. Végül én lettem ez a szerencsés, és sikerült őt is legyőznöm, ami nagyon jó érzés volt, még ha nyilván tétje nem is volt ennek. Azóta is sokat gyakorolok szimulátoron, főleg olyan pályákon, amiken vagy már mentem korábban, vagy tudom, hogy ezután fogok. Gyorsasági pályákon és ralikrossz nyomvonalakon is megyek, és úgy gondolom, a felkészülés szempontjából ez egy nagyon jó másodtevékenység azokra a hétvégékre, amikor versenyekre nem tudunk elmenni. Igazából nincs is olyan hétvége, amikor ne versenyeznék vagy szimulátoroznék, valamilyen úton-módon mindig próbálom hasznosan eltölteni az időmet, és lépdelni a céljaim megvalósítása felé.

 

- Mik ezek a célok?

- Minden szakágra vonatkozólag kitűztem magamnak a végcélt, ahova el szeretnék idővel jutni. A ralikrosszban ez egyértelműen az, hogy egy vb- vagy Eb-szintű autóval tudjak indulni a legjobbak között, a világbajnokságon. Ha gyorsasági, akkor WTCC, ha pedig a formulaautózás felé sodor az élet (mint ahogy több ilyen tesztre is hívtak már itthon, de eddig egyik lehetőséggel sem volt alkalmam élni), akkor pedig a WSR-be szeretnék eljutni. Hogy végül melyik irányba fogunk elindulni, az az anyagiaktól is nagyban függ, hiszen a ralikrossz például jóval költséghatékonyabb sport, mint a gyorsasági. De bárhogy is alakuljon a jövöm, 8-10 éven belül valamelyik célomat a három közül mindenképp szeretném megvalósítani, és ennek érdekében minden tőlem telhetőt megteszek. A pályán történő tapasztalatszerzésen túl minden egyéb olyan képességemet is igyekszem fejleszteni, amire versenyzőként szükségem van. Heti rendszerességgel járok edzeni a Fit 4 Race program keretében Matics Zsolthoz, és azt kell, hogy mondjam, hogy már most, ilyen rövid idő alatt is egyértelműen érzem magamon a fejlődést. A gyorsasági ob slovakiaringi futama előtt kezdtem el járni hozzá, és ott sikerült ugye megtörnöm az addigi rossz sorozatomat, majd a Hungaroringen a lehető legjobb formámban zárnom az évet.

 

- 2015-ben hol láthatunk versenyezni? 

- Ez még bizonytalan, több variáció is lehetséges. De szeretnénk a Suzuki Swift Kupában folytatni, mert úgy érzem, idén is rengeteget tudtam ott fejlődni, és ez egy jó belépő a pályaautózáshoz. Viszont anyagilag ez jóval megterhelőbb, mint a ralikrossz, úgyhogy meglátjuk, mire lesz lehetőségünk. Én igazából egyik variációval sem lennék szomorú, a lényeg, hogy vezethessek! 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: