Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. január 23. hétfő
GP2/3

A hajrában hozott zűrzavart az eső a GP2-be

Békés mederben csordogált a GP2 silverstone-i sprintversenye, míg el nem kezdett az eső is csordogálni az utolsó körökben - Jordan King a nehéz körülmények között volt képes elevickélni a győzelemig.

A Manor pilótaprogramjába tartozó King a fordított rajtrács révén a pole-ból kezdte meg a száraz pályán rajzoló sprintfutamot, és a rajt után kényelmesen őrizte is az előnyét Nobuharu Matsushita, Norman Nato, Oliver Rowland és Luca Ghiotto előtt. Az első csatákat is ez az üldözőboly szolgáltatta, ahogy Nato lassan visszacsúszott, Ghiotto pedig elképesztő tempóra kapcsolva levadászta Rowlandet, majd az élen álló King nyomába eredt.

king

A verseny második fele már az első helyért folyó csatáról szólt, hiszen Ghiotto egyre nagyobb nyomást helyezett Kingre, de a britnek minden támadást sikerült kivédekeznie. A hajrára aztán az időjárás hozott új színezetet a futamba: pár körrel a leintés előtt jelentek meg az első esőcseppek a pilóták sisakrostélyain, majd pedig az utolsó előtti körben kezdett el komolyabban esni. Ekkor már a bokszkiállás és a gumicsere nem tűnt kifizetődő választásnak, így mindenki a csúszós pályán igyekezett eljutni a célig. Többen elvétették a féktávokat, ami a középmezőnyben látványos helyezkedéseket váltott ki. Nato kipördült és a kavicságyban végezte, a dobogós helyen álló közül pedig Matsushita hibázott Rowland nyomása alatt, amivel a brit meg is kaparintotta a harmadik pozíciót.

Az élen King a folyamatosan csúszkáló autójával is meg tudta tartani a vezetést, és a szintén óvatoskodó Ghiotto kissé le is szakadt róla a befutóhoz közeledve. A Manor tesztpilótája révén így hazai győzelmet hozott a GP2 sprintversenye: King idén másodszor nyert, Ghiotto először állhatott dobogóra, Rowland pedig szombat után vasárnap is egy harmadik helyet gyűjtött.

Miután a főversenyt megnyerő Pierre Gasly csak a 7. lett, Rowland a vezetést is átvette a továbbra is elképesztően szoros bajnoki tabellán. Most egy pontos előnyt őriz Antonio Giovinazzival szemben, de az első nyolc pilóta 25 ponton belül áll egymáshoz képest, ami egy főversenyes győzelemmel ledolgozható.

 

A sprintverseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő
1 Jordan King Racing Engineering 37:35.325
2 Luca Ghiotto Trident 0.580
3 Oliver Rowland MP Motorsport 11.664
4 Antonio Giovinazzi Prema Racing 11.786
5 Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 17.518
6 Raffaele Marciello RUSSIAN TIME 20.467
7 Pierre Gasly Prema Racing 23.126
8 Marvin Kirchhofer Carlin 25.873
9 Sergio Canamasas Carlin 26.721
10 Nicholas Latifi DAMS 27.370
11 Arthur Pic Rapax 28.061
12 Artem Markelov RUSSIAN TIME 28.632
13 Mitch Evans Pertamina Campos Racing 28.844
14 Alex Lynn DAMS 29.598
15 Nabil Jeffri Arden International 31.284
16 Daniel de Jong MP Motorsport 32.249
17 Jimmy Eriksson Arden International 35.412
18 Sean Gelael Pertamina Campos Racing 40.058
19 Gustav Malja Rapax 46.964
20 Philo Paz Armand Trident 1:30.028
21 Sergey Sirotkin ART Grand Prix 1:30.624
22 Norman Nato Racing Engineering +2 kör
Olvastad már?