DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
GP2/3

Elismerte vétkességét a gerinctöréses baleset részese

A holland Daniel de Jong a GP2 spái futamán szenvedett súlyos balesetet, amely során eltörött csigolyája. Versenytársa, Pierre Gasly bevallotta: ő hibázott, és sajnálja a következményeket.

De Jong a szombati főversenyen vívott csatát a Red Bull utánpótlásprogramjába tartozó Pierre Gaslyvel, mikor a két autó kerekei összeértek, az MP Motosport holland pilótája pedig hatalmas erővel csapódott a gumifalba, amely tulajdonképpen az autó felét elnyelte. Eleinte úgy tűnt, de Jong különösebb sérülés nélkül megúszta az esetet, később azonban kiderült, a kimenetel sokkal súlyosabb. A hatos csigolya törése miatt a versenyzőt négy órán keresztül műtötték.

A történtek videón

„Először Andre Negraóval csatáztam, igyekeztem őt megelőzni a 15-ös kanyarban, egy kissé szűk volt a hely. Láttam, hogy becsukja az ajtót, nem láttam őt, ezért elengedtem” – elevenítette fel az esetet a 19 éves versenyző a motorsport.com-nak. „Azután láttam, hogy Daniel közelíteni kezd hozzám, jobban gyorsított ki az egyenes előtt. Elkezdett oldalra kihúzódni.”

„Láttam, hogy mellettem van, de nem került előbbre, a kerekemmel egy vonalban haladt, aztán elkezdtem a Blanchimont felé figyelni. Elég helye volt, hogy mellettem maradjon. Mielőtt befordulhattam volna, éreztem, hogy összeértünk. A visszajátszást megnézve úgy gondolom, több helyet kellett volna hagynom neki. Abban a pillanatban azonban nem néztem a tükörbe, mert 280-nal haladtam a Blanchimont felé, ahol mindig a határokat feszegetjük.”

Gasly sajnálja, hogy hibája a másik versenyző súlyos sérülésével járt, és bevallotta, azokban a percekben rendkívül aggódott társa miatt. „Féltem, mert ahogy láttam, milyen sokáig tart, már a legrosszabb jutott eszembe. Szörnyen éreztem magam, hiszen velem ütközött. Rosszabb is lehetett volna, de így is komoly baj történt. Remélem, hogy hamar vissza fog térni, gyors felépülést kívánok neki.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: