DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Gokart

MHH Kart Team: Erős hétvége a WSK-ban

Két héten belül két különböző bajnokságban mutathatta meg képességeit Krózser Menyhért, az MHH Kart Team versenyzője.

Míg február közepén a ROK sorozat Winter Cupján vett részt, egy héttel később a legerősebb gokartbajnokság, a WSK Masters Series második futamán állt rajthoz.

20190223_Krozser_WSK_IMG_8329



A mezőny ezúttal is parádés volt, hisze a Mini kategóriában 32 ország 108 versenyzője vívott meg egymással.

Menyát az időmérőn motorhiba hátráltatta, ami miatt csak az 56. lett. Így mind az öt előfutamon a 19-20. helyről rajtolt. Az első előfutamon még nem sikerült elhárítani a motorhibát, a másodikon ütközés miatt beesett a spoilere és büntetést kapott. Az utolsó három előfutamon azonban szárnyalt és több helyet javítva kétszer 10. egyszer pedig 12. lett.

20190223_Krozser_WSK_qwe1

Az A elődöntőben nem sikerült megismételnie zseniális rajtjait, de így is tíz helyet javítva ért célba. Sajnos ebben a futamban is ütközésbe keveredett, ami miatt öt másodperc büntetést kapott és a 27. helyen végzett, amivel nem jutott döntőbe.

„Kaptunk hideget és meleget is a hétvégén – mondta Krózser Menyhért senior, csapatvezető. – A motorhiba az időmérőn sok mindent eldöntött, ami miatt az előfutamokban Menya hátrább rajtolt, ráadásul az első két előfutama nem is sikerült, de nem adta fel.

20190223_Krozser_WSK_qwe3

Mentálisan nagyon sokat erősödött tavalyhoz képest. Ezt megmutatta az elődöntőben is, ahol egy rossz rajt után ugyanúgy tíz helyet javított, mint az előfutamokban.

Elégedettek lehetünk a teljesítményével, de egy kicsit több rámenősséggel ennél sokkal jobban is szerepelhet, viszont a fejlődésében megvan a folytonosság, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok a szezon hátralévő részével kapcsolatban.“

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Mini

Résztvevők: 108 (32 ország)

A elődöntő: 27. (34-ből)

Kvalifikációs futamok összesítve: 39. (108-ból)

BD előfutam: 10. (34-ből)

BC előfutam: 10. (36-ból)

BF előfutam: 12. (36-ból)

BE előfutam: 23. (36-ból)

BA előfutam: 18. (36-ból)

Időmérő összesítve: 56. (105-ből)

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: