DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Gokart

MHH Kart Team: Nem a versenyzőn múlott

Nagy reményekkel vágott neki az MHH Kart Team a Bruckban, gyerekek számára megrendezett Rotax Max Grand Festivalnak, amelyen tavaly Krózser Menyhért a negyedik helyet szerezte meg.

Az idén akár a győzelemért is harcba szállhatott volna, ám a motorok közti különbség meglehetősen szétzilálta a mezőnyt, a döntőben pedig egy ütközés következtében kiesett.

Krozser_Bruck_Grand_Festival_2n



Krózser Menyhért, Micro Max: „Erre a versenyre a rendezők biztosították a motorokat és nyilvánvalóan nem lehet 34 teljesen egyforma motort készíteni, de az idén hatalmas volt a szórás köztük – mondta Német Balázs „Balu“, Krózser Menyhért szerelője. – Először egy olyan motort kaptunk, ami három–négy tizedre volt a leggyorsabbtól, aztán kaptunk egy még rosszabbat, a harmadik motorral már lehetett volna az élmezőnyben menni, de akkora már Menya fejben feladta.

Nagyon nehéz egy ilyen helyzetet megemészteni, több gyereken láttuk, hogy szintén feladták, amit nem is csodálok, hiszen nekünk, felnőtteknek is nehéz volt feldolgozni. Bennem is felmerült, hogy ennek így nem sok értelme van és inkább menjünk haza, de nem akartam rossz példát mutatni.

Krozser_Bruck_Grand_Festival_2i

Szombaton este a selejtező második felében volt Menya, vasárnap a középmezőnyben, a döntőben pedig hátulról ráfutottak, kitolták és kiesett.

Pozitívuma volt a hétvégének, hogy amikor jó volt a motor, akkor Menya odatette magát, nagyon jól fogta a szélárnyékos köröket, ebben látszik a fejlődés tavalyhoz képest. Biztos vagyok benne, hogy az idén lesz még olyan versenyünk, ahol megmutathatjuk, mire vagyunk képesek.“

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Micro Max

Résztvevők: 34

Döntő: 33.

B elődöntő: 12.

B warm up: 7.

Előfutamok végeredménye: 24.

10. előfutam: 13.

6. előfutam: 10.

2. előfutam: 11.

Időmérő: 24.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: