DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Gokart

Az MHH Kart Team emeli a tétet 2018-ban

Három versenyzővel, három kategóriában áll rajthoz az idén az MHH Kart Team, amely a nemzetközi CEE, az olasz ROK és az X30 Eurószériában indul.

Krózser Menyhért, a tavalyi Micro CEE és magyar bajnoka az idén egy kategóriával feljebb lépett és Miniben folytatja. A csapathoz frissen csatlakozott Losonczy Levente a CEE-ben és a ROK-ban a junior kategóriában versenyez, míg az X30-ban, a szezon második felében már a senior mezőnyben is kipróbálja magát. A sérüléséből visszatérő Fodor Géza pedig a senior kategóriában képviseli a csapatot.

MHH_HAM1420



„Nagyon izgalmas évnek nézünk elébe — mondta Krózser Menyhért seniort, az MHH Kart Team csapatvezetője. — A korábbi világbajnok, Ben George-dzsal komoly programot állítottunk össze a versenyzőinknek. A CEE-ben már többször sikeresek voltunk, így ott mindenképpen szerettünk volna indulni. A ROK Kupát Olaszországban a gokartozás hazájában rendezik, ha tanulni, fejlődni akarsz, akkor ott a helyed, az X30 pedig egy nagyon rangos nemzetközi sorozat.

Ami Krózser Menyát illeti, ő tavaly Micro kategóriában bajnok lett, az idén eggyel feljebb léptünk vele, ami a fejlődésében komoly lépcső. Most már nagy vázzal versenyez és három olyan bajnokságban indul, ahol kőkemények az ellenfelek. Egyértelműen az az elvárásunk vele szemben, hogy tanuljon, fejlődjön.“

MHH_HAD3508_1000X667

A 15 éves Losonczy Levente korban elérkezett arra a határra, amikor már nem mindenhol versenyezhet junior kategóriában és előbb-utóbb seniorba kell lépni.

„A CEE-n és a ROK-ban junior kategóriában indulunk az idén, de hamarosan elérkezik Levinél is a váltás, ezt szeretnék megalapozni az X30-as bajnokságban, ahol senior mezőnyben fog szerepelni — mondta Losonczy Csaba, csapatvezető, Levente édesapja. — Éppen ezért mások az elvárások vele szemben. A CEE-ben és a ROK-ban is a mezőny első harmadába szeretnénk versenyezni, az X30-ban viszont a tanulás a célunk.“

A csapat nagy örömére felépült sérüléséből Fodor Géza, aki az idén teljes szezont szeretne futni, részben a CEE-ben, részben más bajnokságokban.

MHH_HAD0795

„A tavalyi szezon nagy részét ki kellett hagynom és már nagyon hiányzott a versenyzés. Fizikálisan mindent megtettem, hogy a legjobb formámban legyek, voltam edzőtáborban, nagyon sokat gokartoztam a szezon előtt és nagyon szeretnék bizonyítani az idén. Az elsődleges célom a CEE DD2 Masters bajnokság megnyerése, kijutni a világdöntőre és ott a lehető legjobban szerepelni.“

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: