DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Gokart

MHH Kart Team: Egy hétvége, három bajnoki cím

Három bajnoki címet szerzett az MHH Kart Team a Közép-Kelet-Európai (CEE) Rotax Max és a magyar bajnokság záró futamán, az ausztriai Bruckban.

Krózser Menyhért a Micro Max kategóriában volt a legeredményesebb és nyerte meg a CEE valamint a magyar bajnokságot, míg Kovács Zsombornak egy második helyezés is elég volt ahhoz, hogy a Max Senior kategóriában CEE bajnok legyen. Ezzel mind a két versenyző ticketet szerzett a portugáliai Rotax Max világdöntőre.

20170910_Menya_Bruck



„Nagyon jó érzés volt a pálya szélérő nézni a két srácot, hogy egy ilyen komoly mezőnyben így nyomulnak – kezdte Krózser Menyhért Senior, csapatvezető, a formaságokat átugorva. – Mind a ketten nagyon komoly munkát végeztek a hétvége alatt, abszolút megdolgoztak az eredményért és a bajnoki címekért, méltán lehetnek büszkék az eredményükre. Mindkettőjük érdemét növeli, hogy CEE-ben mind a két kategóriában az első négyben ők voltak az egyedüli magyar versenyzők, így a magyar gokartsport hírnevét is tudták öregbíteni.

A két versenyző közül Krózser Menyhértnek volt nehezebb feladata, a CEE-ben ugyanis hárman voltak még esélyesek a bajnoki címre. Kis Menya azonban megnyerte az időmérőt, az elődöntőt és a döntőt is, amely után már bajnok volt, a szuperdöntőben pedig második helyet szerzett, így a CEE-bajnokságot négy pont előnnyel nyerte meg a második és a harmadik helyen pontazonossággal végzett versenyzők előtt.

20170910_Menya_Bruck_HAD4625 (Medium)

„A magyar bajnoki címhez, szinte elég volt csak elindulni, a CEE azonban keményebb dió volt – mondta Krózser Senior, fia teljesítményéről. – A sorsoláson ugyanazt a motort húztuk, amivel az első magyar bajnokinkat nyertük, ami jó előjel volt.

Innentől kezdve nagyon komolyan építették fel a srácok a hétvégét, a gokart is nagyon jó volt, a csapat is nagyon jól dolgozott, Menya pedig úgy állt neki a hétvégének, hogy ő bajnok akar lenni. Ennek megfelelően megnyerte az időmérőt, az elődöntőt és a döntőt is, ami után mondtam neki, hogy már bajnok.

A döntőben is nagyon jól versenyzett, második lett, de azt hiszem, ezt az eredményt nem kell megmagyarázni. A döntőben, az utolsó előtti kanyarban volt egy olyan előzése, amire a közönség is felhördült. Mint csapatvezető és mint édesapa is nagyon büszke vagyok.”

20170910_Kovacs_Zsombor_Bruck_HAD9088 (Medium)

Kovács Zsombor hét pont előnnyel érkezett a Max Senior CEE utolsó futamára, így ő egy kicsit könnyebb helyzetben volt. A szabadedzéseken azonban így is meg kellett dolgoznia, hiszen szombaton estére állt össze a gokart beállítása. A warm upon még harmadik volt, az időmérőt és az elődöntőt megnyerte.

Ezzel pedig akkora előnyre tett szeret, amit a bajnokságban nem lehetetett behozni. Ettől függetlenül a döntőben és a szuperdöntőben is rajthoz állt, ahol egy első és egy második helyet szerezett, a hétvége során pedig a második legeredményesebb versenyző lett. Ami azonban ennél is fontosabb a számára: megszerezte hétéves gokart pályafutása első bajnoki címét.

20170910_Kovacs_Zsombor_Bruck_HAD4557a (Medium)

„Hét pont előnnyel érkeztem, ami miatt nem kellett annyira ráfeszülni az utolsó versenyre. A szabadedzések fele-fele arányban oszlottak el, voltak jó bemeneteleim, de nem mindig tudtam gyors lenni. Szombat estére lett meg a megfelelő irány, amit vasárnap a warm upon még finomítottunk. Az időmérőt és az elődöntőt is megnyertem. Mivel a bajnokságban a legnagyobb ellenfelem kiesett, így már az elődöntőben megnyerte a CEE bajnokságot.

A csapat úgy döntött, ennek ellenére megyünk tovább, megnyertem a döntőt, a szuperdöntőben pedig második lettem. Nagyon örülök a bajnoki címnek, eddig is sokszor voltam hozzá közel, de valami mindig közbeszólt. Ez volt az első évem a Max Seniorban, ahol idősebb, tapasztaltabb versenyzők ellen versenyeztem, ez még értékesebbé teszi számomra a bajnoki címet.”

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Micro Max:

Résztvevők: 27

Végső helyezés: 1.

Szuperdöntő: 2.

Döntő: 1.

Elődöntő: 1.

Időmérő: 1.

Kovács Zsombor, Max Senior:

Résztvevők: 31

Végső helyezés: 2.

Szuperdöntő: 2.

Döntő: 1.

Elődöntő: 1.

Időmérő: 1.

CEE BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

Közép-Kelet-Európai (CEE) Rotax Max bajnokság,

Micro Max kategória:

1. Krózser Menyhért (H) 463

2. Körös Zoltán (SK)           459

3. Leon Zelenko (CR)         459

4. Shota Fuji (J)                    421

5. Krausz Dániel (H)           400

Közép-Kelet-Európai (CEE) Rotax Max bajnokság,

Max Senior kategória:

1. Kovács Zsombor (H)     474

2. Jakob Gregula (PL)        453

3. Petr Bezel (CZ)                442

4. Dawid Dziocha (PL)       397

5. Soever László (H)           395

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: