DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Gokart

Egyéni rekorddal kezdte a szezont az MHH Kart Team

Az alapos felkészülés és az edzőtáborozás már a szezon első éles bevetésén meghozta eredményét az MHH Kart Team számára.

Az olaszországi Adria Speedwayen tartották a gokart Közép-Kelet-Európa Kupa (CEE) és a magyar bajnokság nyitófutamát, ahol Fodor Géza rekordszámú, 15 fős DD2 Masters mezőnyben állt rajtoz. Annak ellenére, hogy az elődöntőben saját hibáján kívül egy balesetbe keveredett, ami miatt az utolsó helyre esett vissza, a szuperdöntőben negyedik lett.

A csapat ifjú titánja, Krózser Menyhért pedig pályafutása legjobb eredményét elérve a 32 fős MicroMax mezőnyben a CEE értékelés harmadik helyén végzett, míg a magyar bajnokságban a legeredményesebb versenyző volt.

„Nagyon jó versenyen vettünk részt, hihetetlen erős mezőnyben – mondta Krózser Menyhért senior, az MHH Kart Team csapatvezetője. – A CEE évről évre egyre népszerűbbé válik a külföldi versenyzők körében is, most pedig teljesen úgy éreztük magunkat, mintha az Eb-n lennénk. (Fodor) Géza 15 fős DD2 Masters mezőnyben versenyezhetett, amire eddig még nem volt példa, Menyáéknál pedig 32-en indultak a MicroMaxban. Mind a két kategóriában nagyon kemény futamok voltak.

170319Adria_Fodor_HAD8624 (Medium)



Fodor Gézának az időmérőn a váltó kidobálta a sebességet, de így is negyedik lett. Az elődöntőben nem volt szerencséje, pont előtte ütköztek, amibe ő is belekeveredett, így az első körben kiesett. A döntőben szenzációsan versenyzett, az utolsó, 15. helyről az ötödikre jött fel, a szuperdöntőben pedig negyedik lett. A tempója nagyon jó volt, mindkétszer ő futotta a második leggyorsabb kört.

Nem indult jól a hétvégéje mivel nehezen értették meg az új váz és az idei évre megváltoztatott Mojo D3 gumik viselkedését. Egészen vasárnap reggelig nem érezte jól magát a gokartban, amikor is rátaláltak a jó vázbeállításra. Ez egyből meglátszott a döntős és szuperdöntős versenyzésén. A körülménykehez képest szerintem nagyon jól szerepelt, és biztos vagyok benne, hogy később még jobb eredményeket is várhatunk tőle.

Krózser Menya is nagyon gyors volt. Az időmérőn tizedik lett, ami egy 32 fős mezőnyben nem rossz, de lehetett volna még ennél is jobb, ha a beállításokba hamarabb beletalálunk. Az elődöntőre állítottunk a gokartján és sikerült is feljönnie a harmadik helyre. A döntőben és a szuperdöntőben is megőrizte ezt a helyét. Ez így kimondva egyszerűen hangzik, de nem volt az, nagyon kemény meccsek folytak a pályán, folyamatos adok-kapokkal. Hatalmas fejlődésen ment át a télen, mind gyorsaságban, mind mentálisan. Ez a harmadik helyezés pályafutása legjobb eredménye, úgyhogy mint csapatvezető és mint apa is nagyon büszke vagyok rá.”

  • Adria Raceway, 2017. március 18–19.
  • CEE 1. futam, magyar bajnokság 1. futam
  • Fodor Géza, DD2 Master CEE 8. hely, ob. 1. hely
  • Krózser Menyhért, MicroMax CEE 3. hely, ob. 1. hely

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékek

További információ:
www.facebook.com/menya.hu

A verseny hivatalos honalapja:
https://www.kartingcee.eu/races/

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: