DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Formula-E

Részben fedett versenypályán tér vissza Londonba a Formula-E

A rendszeresen szürreális ötleteket megvalósító elektromos versenysorozat újabb váratlan húzással rukkolt elő: 2020-ban visszatér a naptárba a londoni futam, amelyen a mezőny egy rendezvényközpontból fog elrajtolni.

londontrack



London igazi szeretem-utálom viszonyban állt az FE-vel a sorozat 2014-es indulása óta. Az első két szezonban még fogadta az újszerű szériát a brit főváros, a Battersea Parkban mindkétszer duplafutamos szezonzáró hozott egészen őrült végkifejletet, előbb Nelson Piquet Jr., majd Sebastien Buemi bajnoki címével. A folytatás főként a helyi lakosok tiltakozása miatt hiúsult meg, így a Formula-E kiszorult a világ egyik legfontosabb városából, noha a szériát irányító Alejandro Agag az első pillanattól az Egyesült Királyságba, és főként Londonba való visszatérésen fáradozott, amely ország fontos piaca az elektromos autóknak, a futamra pedig a város ismertsége miatt az átlagosnál nagyobb figyelem irányul. Most végre sikerült ismét nyélbe ütniük egy megállapodást, ennek értelmében pedig a 2019/2020-as hatodik szezontól többéves szerződéssel London ismét visszatér az FE vérkeringésébe, ráadásul ismét duplafutamos idényzáróként.

Bár azt már megszokhattuk, hogy a helyszűke és a Formula-E különleges igénye miatt a pályák tervezőinek mindig limitált keretek között kell manőverezniük, amikor megpróbálnak kialakítani egy utcai vonalvezetést valamelyik nagyvárosban, az új londoni helyszín most egy újabb falat ledöntött: a pálya egy része fedett helyszínen, egy épületen belül fog futni.

excel_london

A formulaautózásban forradalmi újításnak számító, részben beltéri, részben kültéri pálya a város központjától keletre, a Temze bal partján kapott helyet a Docklands városrészen, valamint az ott található ExCeL rendezvényközpontban. A pálya 2,4 kilométeres lesz és 23 kanyarból áll – ennek kisebb része, négy kanyar került a fedett térbe, általuk közrefogva viszont ott lesz a célegyenes is, azaz a futam a csarnokból fog rajtolni, amiről mindenképpen látványos, sporttörténelmi jelentőségű felvételek készülhetnek majd. További érdekesség, hogy a célegyenessel párhuzamosan futó bokszutca viszont már a szabad téren, az épület és a Temze közötti szűk sávban kapott helyet.

Az ExCeL kiállítóterem egyébként nem először fog sporteseménynek otthont adni: a 2012-es londoni olimpiára öt sportcsarnokot alakítottak ki a belterében, és az ökölvívás, a vívás, a cselgáncs, a taekwondo, az asztalitenisz, a súlyemelés és a birkózás eseményeit is itt rendezték.

Már a versenyhétvége időpontját is kitűzték: 2020. július 25-én és 26-án bonyolítják le az itteni két futamot, amelyek tehát szezonzáróként fognak funkcionálni. Ez azt is jelenti, hogy a tavaly és idén az utolsó versenyeket rendező New York elveszíti ezt a pozícióját, noha a verseny továbbra is a naptárban maradhat. Sok konkrétumot egyébként még nem lehet tudni a hatodik szezon naptáráról, de van rá esély, hogy a Formula-E a Föld világgazdaságilag legfontosabb három városába, Londonba, New Yorkba és Tokióba egyaránt ellátogat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: