DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Formula-E

A Himalájára is felmegy az eddigi legextrémebb versenysorozat

Versenyzés a Föld klímaváltozás által leginkább veszélyeztetett pontjain, amit nem lehet majd élőben követni, és az eredményét is titokban tartják!? A Formula-E vezetőinek új ötlete, az Extreme-E minden téren új határokat feszeget.

Tovább folytatódik és minden eddiginél nagyobb dobásra készül az elektromos forradalom az autóversenyzés világában is. A világporondon pár év alatt megkerülhetetlenné vált Formula-E-t életre hívó Alejandro Agag újabb merész ötlettel állt elő, amelynek keretében a bolygónkon található legszélsőségesebb körülmények közé vinné a motorsportot, ami reményei szerint leghatékony módja lesz annak, hogy felhívja a széles nyilvánosság figyelmét a környezetünk gyorsuló pusztulására, az emberek életét is fenyegető klímaváltozásra.

Az Extreme-E névre keresztelt sorozat előkészületei már zajlanak, az első szezont pedig 2021-ben rendezik majd – többek között erről beszélt Londonban, a Temzén úszó hajóban tartott sajtóeseményen Agag, aki a McLaren sportigazgatójaként is ténykedő Gil de Ferrannal közösen dolgozta ki ezt az új koncepciót.

ExtremeELaunch



A bajnokság rengeteg szempontból el fog térni attól, amit a sportrajongók egy autóversenytől megszoktak. A mezőnyt a tervek szerint 12 csapat alkotja majd, amelyek zárt karosszériás, SUV-khez hasonlító, teljesen elektromos autókkal fognak versenyezni egymás ellen. Ahogy a Formula-E-ben, úgy az egységes karosszériát itt is a Spark, az akkumulátorokat pedig a McLaren szolgáltatja a résztvevőknek, akik között nagy autógyártók, ügyfélcsapatok és privát indulók is lesznek majd a tervek szerint. Az elektromotorok fejlesztésében az FE által jelenleg használt egységeket veszik alapul, abroncspartnerként pedig már le is szerződtek a Continentallal.

Az Extreme-E fő extrémitása a versenyek helyszínválasztásában rejlik. Agag és de Ferran olyan helyekre készülnek elutaztatni a mezőnyt, ahol a klímaváltozás hatásai a legnagyobb nyomot hagyták eddig. Az első, 2021-es szezon öt fordulóját az Északi-sarkkörön túl, a Himaláján, a Szaharában, az Amazonas esőerdejében és az Indiai-óceán szigetein tervezik megrendezni. Itt fognak különleges, 6-10 kilométer hosszúságú pályákat kialakítani, a verseny során pedig a csapatok párokban küzdenek meg egymással egy kieséses rendszer szerint – amelynek részleteit később ismertetik.

Szintén egyedi jellemzője lesz a sorozatnak – és szintén a környezet megóvását célozza –, hogy a versenyeket nem teszik elérhetővé a nézők számára. Sem a helyszínen, sem pedig élő közvetítésben nem lesznek követhetők a történések, a résztvevőkkel pedig aláíratnak egy titoktartási nyilatkozatot is, miszerint a futamok lezajlása után sem beszélhetnek az eredményről.

DyQkhq7X0AIiJUL

Hogy miért jó ez? Azért, hogy minél nagyobb érdeklődéssel várják a nézők az Extreme-E szezonjairól készülő dokumentumfilmeket! A sorozattal együtt fog utazni a filmrendező Fisher Stevens és stábja, kizárólag ők forgathatnak a versenyről, és a szezon történéseit egy tízrészes dokumentumfilm-sorozat formájában tárják majd a nézők elé 2021 végén.

Az Extreme-E a légi közlekedés használatát is igyekszik minimálisra csökkenteni a versenyek lebonyolítása során, a felszerelést a tengeren utaztatják majd, méghozzá azzal a hajóval, amin a mostani bemutatóeseményt tartották, miután Agag szavai szerint „úszó paddockká” alakítják azt.

A kezdésig már csak két év van hátra, így az előkészületek már javában zajlanak: az autók első prototípusait már idén áprilisban elkezdik kipróbálni, s novemberre kapják meg a végleges karosszériát és akkumulátort. Az első valós teszteket és versenyszimulációkat 2020 első felére időzítik, majd az év októberében hajóra is pakolják a felszerelést, hogy időben megérkezzenek a 2021. januári szezonnyitó helyszínére.

A potenciális résztvevőkről még nem sokat tudni, a Formula-E címvédője, Jean-Eric Vergne viszont a hétvégén elárulta, mérlegeli annak lehetőségét, hogy saját csapatot indítson az Extreme-E-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: