DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Formula-E

Maga Toto Wolff hívta Vandoorne-t az „ál-Mercedeshez”

Érdekes részlet derült ki azzal kapcsolatban, hogy Stoffel Vandoorne a McLarentől a Formula-E-be, a Mercedes-támogatott HWA-hoz teszi át a székhelyét: az egész folyamatot nem más, mint maga Toto Wolff indította el.

A legedzettebb fanatikusok is őrült átigazolási időszakot láthattak idén a Formula-1-ben, ilyen szintű pilótakeringőre gyakorlatilag évtizedek óta nem volt példa a száguldó cirkuszban. Úgy nézett ki, az egész helyezkedés egyik legnagyobb kárvallottja Esteban Ocon mellett a nagy ígéretként érkező, aztán mégis csúnyán megfeneklő belga Stoffel Vandoorne lehet.

A McLarennél utolsó versenyeit teljesítő versenyzőnek az F1-ben nem is maradt hely, azt viszont nem mondhatjuk, hogy rosszul járt volna: az elektromos formaautó-bajnokságba, a Formula-E-be teszi át a székhelyét a 2018-19-es szezontól, ráadásul nem is választott rosszul, új munkaadója ugyanis a Mercedeshez nem titkoltan közel álló, egyfajta előfutárnak tekinthető HWA lesz.

És hogy hogy került képbe Vandoorne a HWA-nál? Az egész a Mercedes-nagyfőnöknek, Toto Wolffnak köszönhető.

00118017_039



„Talán szeptemberben léptem velük először kapcsolatba” - idézi fel Vandoorne a közelmúltat. „Maga Toto Wolff keresett meg, hogy érdekelne-e a HWA-projekt, és nem igazán kellett gondolkoznom a válaszon. A HWA nagymúltú csapat, és a hétvégén is bajnok lett a DTM-ben. Sok ügyes ember dolgozik itt. Amikor pedig megláttam az izgalmas jövőre vonatkozó terveket, nem kellett kétszer mondaniuk, hogy jöjjek.”

Vandoorne első napja a Formula-E kollektív tesztjén mindössze tizenhárom kör után véget ért, mivel autójában meghibásodott az akkumulátor, így pedig nem is tudott már kigurulni a valenciai pályára délután. Ennyi idő alatt igazán jó kört sem tudott futni, és csak tizenkilencedik lett, de azt mondja, ilyenkor ezek a problémák benne vannak a pakliban. „Eltöltöttem már két napot az autóban, mielőtt ideérkeztem volna, szóval mondhatjuk, hogy kezd körvonalazódni a fejemben az, hogy mit tud az autó és mi hogy működik benne. A mai nap nyilván nehéz volt, néhány probléma miatt sok futásról lemaradtunk.”

Előfordul az ilyen. „Azt hiszem, ez várható volt ebben a szakaszban. Teljesen új a csapat és rengeteg dolgot kell még megoldanunk. De ez a teszt pont azt a célt szolgálja, hogy minden megfelelően működjön a munkánknak köszönhetően, és hogy Rijádban már jó csomagunk lehessen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: