DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Formula-E

A Formula-E is csalogatja Alonsót

Bár érdeklődési körének részeként ő maga nyilvánosan még nem nevezte meg, a Formula-E-t irányító Alejandro Agag elmondása szerint Fernando Alonso kifejezetten érdeklődik az elektromos széria iránt. 2019-ben akár még ott is kiköthet?

A Formula-1-et az idei évad végén maga mögött hagyó spanyol fejében alighanem már formálódik egy terv arra, hogy mivel szeretné tölteni a 2019-es versenyévadot. Bizonyosan befejezi a WEC szuperszezonját, ami a jövő júniusi Le Mans-i 24 órással ér véget, és ahol elsőszámú bajnokesélyes a Toyotával, emellett pedig egyre több jel mutat arra, hogy az IndyCarban is nekivág a teljes szezonnak: nemrég már egy épített pályán is tesztelt, na meg az Indy 500 megnyerése immár elsődleges karriercéljának számít. Szerencséjére pedig a WEC és az IndyCar naptárában nincs is ütközés 2019 kezdetén.

Az év második felére azonban ritkul a spanyol programja, és Agag elképzelhetőnek tartja, hogy még 2019 során a Formula-E-be is bele fog vágni, amelynek ősszel vagy télen kezdődik majd a következő, hatodik évada. Mert bár Alonso a nyilatkozataiban nem szokta emlegetni az elektromos sorozatot, a bajnokság szülőatyja szerint négyszemközt rendkívüli érdeklődést mutat iránta.

alonso_7



 

„Már beszéltem Fernandóval, találkoztam vele Monzában. Úgy hiszem, a következő szezonra átmegy Amerikába, de az azutánira ki fogjuk vetni rá a hálónkat” – szögezte le Agag a South China Morning Postnak nyilatkozva. „Fernandóval gyakori kapcsolatban vagyunk, és nagyon tetszik neki a Formula-E. Rendkívüli módon érdeklik a különféle autók, és a mi új gépünkre is nagyon kíváncsi, ami az ötödik szezonban érkezik. Mindig kérdezget felőle, és igazán menőnek találja. Fernandónál minden az autóról szól.”

Könnyű megfeledkezni róla, de ha Alonso tényleg elektromosra váltana, már nem is ő lenne az első Formula-1-es világbajnok, aki így tesz. Jacques Villeneuve a 2015-ben kezdődött második szezonban leszerződött a Venturival, de három versenyhétvége után tele lett a hócipője és távozott.

A monacói illetőségű csapat pedig a most decemberben kezdődő évadra egy újabb nagy nevet szerzett, Felipe Massa ugyanis velük éleszti majd újra versenyzői karrierjét. A brazil az első igazán nagy F1-es sztár a Formula-E-ben, érkezése pedig Agag szerint egyértelműen jelzi, milyen naggyá is nőtte ki magát a sorozata.

„Massa egy remek versenyző és jó barát. Kellemes személyiségének köszönhetően hatalmas követőtáborral rendelkezik világszerte. Jót tesz a bajnokságnak, hogy ő is versenyezni fog a Formula-E-ben. Nagyszerű pilótáink vannak, a Formula-1-et leszámítva valószínűleg a miénk a legerősebb mezőny a világon. A növekedésünk okán pedig egyre több versenyző koncentrál kizárólag a Formula-E-re. Nő a csapatok költségvetése, így ki tudják fizetni a pilótákat, hogy azok ne menjenek máshova. Egyre többek számára válik az FE a prioritássá” – vázolta fel a jelenlegi folyamatokat a sorozat vezérigazgatója.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: