DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Formula-E

Vergne otthon nyert, Bird három kerékkel a dobogón

Jean-Eric Vergne népszerű hazai győzelmet ünnepelhetett a Formula-E párizsi fordulóján, de a főszerepet nem is ő, hanem Andre Lotterer és Sam Bird öltötték magukra, akik háromszor ütköztek egymással.

A párizsi Invalidusok terének szűk utcáin már csak az elmúlt két év alapján sem lehetett a szezon legeseménydúsabb futamára számítani, az izgalmaknak azonban ez nem ment a rovására, hiszen szoros versenyzést és bevállalós manővereket így is láthattunk bőven.

vergne1



A rajtnál a pole-ból induló Vergne elég jól lőtt ki ahhoz, hogy ne legyen veszélyben a helye, de a másik Techeetah-val Lotterer is kellően erős startot fogott, így támadást indított Bird ellen. A német előbb ért oda az 1-es kanyarhoz, de a DS Virgin britje a belső íven némi koccanás után utat tört magának, így megtartotta a második helyet. Ekkor ütközött Bird és Lotterer először.

A verseny első fele jórészt állóháborúval folyt. Antonio Felix da Costa esett ki nagyon hamar, ezzel semmissé téve erős rajthelyét, az élmezőny mögött Buemi és a két Audi találtak egymásra, hátul pedig Prost, Blomqvist és Evans összeakadását eredményezte az elsőkörös torlódás.

Az első hármas hamar ellépett az üldözők sorát vezető Engeltől, a Vergne, Bird, Lotterer vonat pedig idővel összetömörült, de előzéssel még senki nem próbálkozott. Így, egymás nyakán érkeztek meg ugyanabban a körben az autócserékre, amelyet követően a sorrend nem változott közöttük, de a különbségek nőttek egy kissé.

Lotterer ismét utolérte Birdöt, és egy rendkívül merész és váratlan manőverrel, extrarövidet fékezve bújt be mögé a belső íven. Maegmozdulása talán már a szabályosság, legalábbis a sportszerűség határát súrolta, de sikerült még éppen időben befordítani autóját a kanyarban, Bird előtt is blokkolva az utat, aki kanyarodás helyett csak nekiütközni tudott a Techeetah hátsó részének. Pozíciócserével mindketten folytatni tudták, de ekkor ütközött a két pilóta a futam során már második alkalommal.

Vergne-re már senki nem jelentett veszélyt, a francia zavartalanul eljutott a célig, hogy első alkalommal megnyerje hazai futamát, ezzel tovább növelve előnyét a bajnoki pontversenyben. Bird kizökkent a koccanás után, és a lendületesen érkező, bokszkiállásakor egy kört megspóroló di Grassi elment mellette, a brazil pedig Lotterert is üldözőbe vette. A német autójának védekezés közben vészesen fogyni kezdett az energiája, és az utolsó kanyarokban a kockás zászló felé haladva olyannyira lemerült az akkumulátor, hogy Lotterer már csak gyaloglótempóban tudta folytatni. Di Grassi el is suhant mellette és megszerezte a második helyet, Bird azonban egyenesen belerongyolt a Techeetah hátuljába, miután a két pilóta nem értette meg egymás szándékát, és kétségtelen, hogy a Le Mans-győztes a csekély tempójához képest túlságosan is a pálya közepén haladt. Lotterernek a hátsó szárnya bánta, végül hatodik lett, Bird pedig kitört első felfüggesztéssel, három kerékkel kocogott be a harmadik helyen, bizarr befutót szolgáltatva ezzel a Párizs ePrix-nek.

Bird és Lotterer harmadik ütközése már nagy vitákat váltott ki a futam után, és nem is csak a DS Virgin pilótája, hanem di Grassi is kikelt a német vezetési stílusa ellen, büntetést követelve számára.

 

A verseny végeredménye:

EasyCapture1_14

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: