DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Formula-E

Abt csalással vádolja riválisait

A Formula-E világát is elérte a keményebb szembenállás és a vádaskodás. Az Audi versenyzője, Daniel Abt csalással vádolja több vetélytársát, szerinte manipulálják a plusz energia felhasználását.

Az elmúlt hétvége teljes csődöt hozott az Audi számára a chilei Formula-E futamon, kettős kieséssel zárt a gyári támogatást élvező gárda. Különösen Lucas di Grassi szenved idén számos technikai hiba miatt, a bajnoki címvédő brazilnak egyelőre négy versenyt követően sincs pontja.

Most azonban csapattársa, Daniel Abt azzal állt elő, hogy tudomása van arról, hogy a közönségszavazást (Fanboost) manipulálják a riválisok. A legtöbb szavazatot kapott versenyzők (összesen három) ugyanis meghatározott ideig plusz motorerővel gazdálkodhatnak, ami nagy segítséget jelent a csatározásoknál.

Abt szerint manipuláció áll a szavazások mögött


Rajongóinak szánt videoblogján beszélt erről. „Tudom, hogy mindent megtesztek, amikor rám szavaztok, én ugyanolyan keményen dolgozom. De vannak versenyzők, akik képesek csalni. Nem azért mondom, mert rossz vesztes vagyok. Azért mondom, mert tudom, nekem már elmondták. Valami egyértelműen nincs rendben” – fogalmazott élesen Abt.

„Végig az élen álltunk a szavazásnál a santiagói verseny előtt, aztán az éjszaka folyamán hirtelen néhány pilóta elképesztően sok szavazatot kapott. Valami különös véletlen folytán az összes ilyen szavazat Kína tizenkét városából érkezett, óriási rajongótáboruk lehet ott. A Formula-E tud erről, de nem tehetnek semmit, mert nem tudják bizonyítani. Ez így katasztrófa és nagyon dühös is lettem miatta” – tette hozzá az Audi versenyzője.

„Becsapva érzem magam, minden alkalommal megnyernénk ezt a szavazást, ha fair lenne. Sportszerű bánásmódot szeretnék” – tette hozzá Abt. A Formula-E egyébként a Telescope nevű cég segítségével végzi a közönségszavazást. A Telescope bonyolította például az American Idol, a The Voice és a Dancing With The Stars műsorok közönségszavazását is, tehát nem beszélhetünk tapasztalatlan cégről. Az ügynek mindenesetre bizonyára jócskán lesz még visszhangja.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: