DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Formula-E

Azonnali szabályváltozással vált még izgalmasabbá a Formula-E

Szokatlan módon, az új szezon első versenyhétvégéjét követően töröltek ki egy fontos időkorlátot az elektromos sorozat sportszabályzatából, amely által a bokszkiállások során jobban felkavarodhat a mezőny, mint korábban.

Az előírás módosítása már a második szezon során is felmerült a sorozat vezetőiben, de biztonsági okokból egészen a negyedik évad elejéig halogatták a döntést. Az évadnyitó Hongkong ePrix során már lehetett hallani, hogy az lesz az utolsó forduló, amelyen még érvényben marad a bokszutcai időminimum, és a most hétvégén Marrakeshben érkező folytatás előtt végleg döntöttek annak törléséről. De miről is van szó pontosan?

03417009_054



Köztudott, hogy a Formula-E elektromos autóinak jelenleg használt akkumulátorai nem annyira erősek, hogy végigbírják egy verseny nagyjából 50 perces időtartamát, emiatt minden pilótának autócserét kell végrehajtania a táv felénél. Mivel mindenki ugyanazon 2-3 kör során viharzik be a bokszba, így ott ekkor elég nagy szokott lenni a tolongás. A veszélyt pedig tovább növelheti maga az autócsere ténye, hiszen ha egy pilóta és a biztonsági övének bekötéséért felelős szerelő az időspórolás miatt túlságosan kapkodna, előfordulhat, hogy az övet nem csatolják be megfelelően – aminek aztán komoly következményei is lehetnek egy esetleges baleset során.

Ilyenre eddig szerencsére nem volt példa, ebben pedig nagy szerepet játszott az autócserék elvégzésére kiszabott minimális időkorlát: az FIA a bokszutca hosszának függvényében minden pályán megadott egy bizonyos minimumidőt, amelynél korábban senkinek nem szabad elhagynia a bokszutcát az autócseréje során. Ennek megszabásánál jelentős ráhagyással operáltak persze, hogy minden csapat kényelmesen végezhessen a versenyző beszíjazásával, így biztonságosan folyjanak le a cserék. Olykor azért előfordult, hogy egy-egy istálló elkalkulálta magát a bokszutca elhagyásának pillanatával, és ha versenyzőjük ezt pár másodperccel a kelleténél korábban tette meg, áthajtásos büntetésre számíthatott. Az ugyanazon körben bokszba hajtók között viszont alig módosult a sorrend, elvégre mindannyian szinte másodpercre ugyanannyi időt töltöttek bent.

Ilyen vétségre többé nem kerülhet sor, a Formula-E ugyanis a mostani határozattal törölte ezen minimumidő intézményét, így immár az autócserék során is igazi verseny alakulhat ki, fontos lesz a gyorsaság, és több másodpercet is lehet majd nyerni vagy veszíteni az ellenfelekkel szemben, ami könnyen a győzelem sorsáról is dönthet. A változtatás oka, hogy az FIA immár meggyőződött róla, hogy minden csapat tökélyre fejlesztette a versenyzők beszíjazásának gyors és hibátlan módszerét, ráadásul az érdekeltek nagy többsége támogatja is, hogy akárcsak a pályán, úgy a bokszmunkában is versenyhelyzet alakuljon ki. A most szombati Marrakesh ePrix-től kezdve tehát ez egy újabb változót visz a Formula-E eddig is rendkívül fordulatos küzdelmeibe.

Formula-E-652128

A reakciók összességében inkább pozitívak, de több versenyzőnek is vannak fenntartásai. A címvédő Lucas di Grassi például nem érti, miért várták meg a döntéssel a hongkongi futamokat, hiszen a szezon előtt kellett volna bejelenteni egy ilyen fontos változást. Szerinte ráadásul ideje lenne a Formula-E-ben is meghonosítani a sportautókban használt biztonsági öveket, amelyeket kifejezetten a minél gyorsabb ki- és beszállásra terveztek.

„A jelenlegi biztonsági övek ugyanolyanok, amiket minden együléses autóban használnak, szóval nem a gyors beszállásra tervezték őket. Az LMP és GT-autókban eltérő becsatolási rendszert használnak, amely egyszerűbb és hatékonyabb” – fogalmazott a brazil. „Az biztos, hogy én soha nem fogom megkockáztatni, hogy ne legyen megfelelően bekapcsolva az övem, de mivel ezek nem a gyors autócserékre lettek tervezve, ha a szerelő a nagy sietségben hibázik az összekapcsolásnál, előröl kell kezdenie a folyamatot, amivel 15-20 másodpercet is veszíthetünk. Ez is része a versenynek, de nem lenne szabad, hogy valaki emiatt veszítse el minden esélyét.”

Érdemes megjegyezni, hogy ez az új szabály jelen formájában is csupán a mostani szezon végéig lehet érvényben, hiszen az ősszel startoló új évadra érkező erősebb akkumulátorok miatt már nem lesz szükség autócserékre – bár a sport vezetői dolgoznak valamilyen megoldáson annak érdekében, hogy a bokszkiállások továbbra is részei maradjanak a versenyeknek.

Autócsere 360°-os kamerából
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: