DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Formula-E

eStat: Sok mindent dobott el Mortara

Nemcsak az első újoncgyőzelmet, hanem egyúttal a csapata történetének első sikerét is eldobta a hajrában a svájci-olasz Edoardo Mortara, s a kizárás után a széria legnagyobb időmérős ásza nyert.

Megjegyzés: a cikk frissítve Daniel Abt kizárása után.

hongkongi 2. futamon elsőként célba érő Daniel Abt a 25. születésnapján válhatott volna a széria történetének tizedik, egyben második legfiatalabb futamgyőztesévé, csakhogy a leintés után kizárták. Negyedszer fordul elő a széria történetében, hogy a győztest utólag diszkvalifikálják, ebből harmadszor az ABT Schäffler Audi Sport  valamelyik pilótájával.

A rajtot követő hibája ellenére így Felix Rosenqvist mégis megszerezte második győzelmét a sorozatban, ezzel együtt a maximális 29 pontot. Nem gyakori dolog, hogy a pole, a leggyorsabb kör és a győzelem is egy pilótánál landoljon, eddig egyedül több mint két évvel ezelőtt, a 2015-ös Peking ePrix-n csinálta meg ezt Sebastien Buemi a széria 35 futamos történetében.

A karrierje második futamán induló Edoarda Mortara egészen a hajráig vezetett, de hibájával végül elbukta a Venturi történetének első győzelmét. Így a kezdetektől a sorozatban lévő istállók közül továbbra is kettő nem rendelkezik győzelemmel: a Venturi és az Andretti.



Mortara így is megszerezte karrierje első dobogóját, méghozzá rögtön első versenyhétvégéjén – erre korábban (a sorozat történetének első versenyét leszámítva) csak Scott Speed volt képes.

A győztes Rosenqvist rövid Formula–E-karrierje negyedik pole-ját szerezte, amivel versenyei 28,5 százalékát kezdte az élről – ezzel természetesen ő tartja a vonatkozó rekordot e pillanatban Lynn (25%) és Buemi (majdnem 25%) előtt.

Két forduló után Sam Bird vezeti a tabellát, Formula-E-karrierje során először - a csapatok versenyében a Mahindra áll az élen, szintén első alkalommal.

Mitch Evans a kizárás után végül harmadik lett a futamon, ezzel saját maga és csapata első dobogóját szerezte. A Jaguar egy 4. és egy 3. hellyel távozik Hong Kongból, ilyen jól még nem szerepelt a csapat egymás utáni versenyeken.

Oliver Turvey 6. helyével beállította eddigi legjobb FE-eredményét.

A széria történetének két legsikeresebb pilótája, Buemi és di Grassi 1, illetve 0 ponttal áll két verseny után, pedig az előző három szezonban mindig e két pilóta egyike vezette a bajnokságot két futam után – két ízben a brazil, egyszer pedig a svájci.

Tegnap láthattuk a széria történetének első piros zászlóját, ma pedig a Formula–E történetében először kezdődött safety car mögött egy futam.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: