DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Formula-E

Formula-E: Sam Birdé az első New York ePrix

Ami nem jön össze az egyiknek, összejön a másiknak: a pole-ból induló Alex Lynn technikai hiba miatt elvérzett, ám csapat- és honfitársa remek előzés után győzelmet szállított a DS Virgin Racingnek.

Először bőgtek fel autók verseny keretein belül a New York ePrix-n, az izgalmakra pedig sem a nézőknek, sem a résztvevőnek nem lehetett panasza. Az élete első Formula-E hétvégéjét teljesítő Alex Lynn kicsit tétován indult el az első rajtkockából, ezért a mellőle startoló Daniel Abtnak sikerült átugrania őt.

Ahogyan rendeződni próbált a mezőny, a Sebastien Buemi hiányát minél jobban kihasználni akaró Lucas di Grassi eltalálta Jerome d’Ambrosio autójának hátsó szárnyát az egyik hajtűben, lebontva ezzel a Faraday Future-autót, aki viszont Nelson Piquet-nek hajtott neki - a belgának kötelező szervizre meg kellett látogatnia csapatát.

Sam Bird közben egyre türelmetlenebbé vált csapattársa, Lynn mögött - miután sikerült megelőznie, egyből Daniel Abt után vetette magát, és át is vette a vezetést! Lynn ezt követően egy csúszott hátrafelé, előbb Nick Heidfeld, majd Jean-Eric Vergne is felülmúlta őt. A német nem örülhetett sokáig a dobogós pozíciónak, francia riválisa ugyanis elorozta tőle azt.



Az autócserék után Bird megőrizte az első helyet, ám Vergne újabb pozíciót fogott Abt ellenében - ezután egy időre bebetonozódott a top 3 sorrendje. Hátrébb Lucas di Grassi üldözte a 4-5. helyen haladó Mahindra párost, ám Felix Rosenqvist megroppant a nyomás alatt, és falnak csúszott - a Berlinben győzni tudó svédnél hiába cseréltek hátsó szárnyat, már nem ért oda a pontszerzők közé.

Néhány perc múlva a másik fehér-vörös autó is lelassult - Heidfeld ugyanott ütötte meg jobb hátsó felfüggesztését, ahol csapattársa! Mivel sérült gépével nem tudott visszatérni a bokszba, a versenybíróság pályára küldte a safety cart. A BMW két körrel a leintés előtt engedte el a mezőnyt, de még ekkor is történt változás!

A harmadik helyen haladó Daniel Abt hibázott, és szintén hátraesett a mezőnyben, így a Faraday Future kettős dobogóval zárta az első New York ePrix-t, Vergne-nyel és Stephan Sarrazinnel a megingathatatlanul autózó Sam Bird mögött - a versenyt a helyszínen követő Virgin-vezér Richard Bransonnak joggal érhetett fülig a szája a leintés után.

A Buemi távollétében autózó di Grassi negyedik helyet szerzett, húsz pontra megközelítve a svájcit - az őt helyettesítő Pierre Gasly szerény időmérős teljesítményét pontszerzéssel feledtette, és hetedik lett, sőt, megelőzte csapattársát, Nicolas Prostot is.

 

Az első verseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő/Hátrány Kör
1 Sam Bird DS Virgin 52:29.275 43
2 Jean-Éric Vergne Renault 1.354 43
3 Stephane Sarrazin Renault 4.392 43
4 Lucas di Grassi ABT Schaeffler 6.155 43
5 Loic Duval Penske 8.428 43
6 Oliver Turvey NEXTEV TCR 8.952 43
7 Pierre Gasly Renault 9.321 43
8 Nicolas Prost Renault 10.036 43
9 Robin Frijns Andretti 11.019 43
10 Adam Carroll Jaguar 12.073 43
11 Nelson Piquet Jr. NEXTEV TCR 12.977 43
12 Antonio Felix da Costa Andretti 13.341 43
13 Tom Dillmann Venturi 16.337 43
14 Daniel Abt ABT Schaeffler 1 kör 42
15 Felix Rosenqvist Mahindra 1 kör 42
- Nick Heidfeld Mahindra kiesett 35
- Maro Engel Venturi kiesett 30
- Alex Lynn DS Virgin kiesett 23
- Jerome d'Ambrosio Penske kiesett 22
- Mitch Evans Jaguar kiesett 18
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: