DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Formula-E

Di Grassi őrült versenyen szakította meg Buemi sorozatát

A futam egy pontján utolsó is volt, mégis a brazil diadalmaskodott a szezon negyedik állomásán, ezáltal öt pontra csökkentette hátrányát az eddig hibátlan mérleggel rendelkező címvédővel szemben.

Bár az időmérőn még Daniel Abt volt a leggyorsabb, mégis Oliver Turvey indulhatott az élről a Mexikó ePrix-n, a németet ugyanis nem megfelelő keréknyomás miatt hátrasorolták. A születésnapos brit a start után is megőrizte az első pozíciót Jose Maria Lopezzel szemben, hátrébb azonban már akadtak bonyodalmak: Maro Engel lökte meg Lucas di Grassit, akinek ki is kellett állnia a bokszba, hogy kicserélhessék a hátsó szárnyát, majd nem sokkal később a biztonsági autó is pályára hajtott, köszönhetően Antonio Felix da Costa elfékezésének.

digrassi-fe-mexiko



Mint később kiderült, a safety car gyakori vendéggé vált a kaotikusan alakuló futamon. Előbb a továbbra is vezető Oliver Turvey alatt adta meg magát az autó és állt meg a pályán, majd nem sokkal később Loic Duval járt hasonlóan. A vezetést így ideiglenesen a WTCC háromszoros világbajnoka örökölte meg, ám az igazán fontos események ismét hátrébb zajlottak: Di Grassi egy korai autócsere mellett döntött, ami kulcsfontosságúnak bizonyult a későbbiek során.

 

A biztonsági autós fázisoknak köszönhetően ugyanis a kiállások után ő találta magát az első pozícióban, míg nyomában Jerome d’Ambrosio haladt. Őt López próbálta megelőzni, ám egy túl optimista manővere után a bukótérben találta magát – ahogy másodpercekkel később ugyanott Sebastien Buemi is: a svájci, aki az összes eddigi futamot megnyerte a szezonban, csak a hetedik helyről indulhatott, s a versenyen sem tudott igazán átütő formát mutatni, így végül nem is fért be a top10-be, s csak a leggyorsabb körért járó egy egységgel vigasztalódhatott.

 

Pedig még a végére is maradtak izgalmak: bár Di Grassi elsőségét már semmi sem fenyegette – a brazil idei első győzelmét aratta, s ezzel öt pontra megközelítette az összetettben Buemit –, mögötte Vergne feljött másodiknak, Sam Bird pedig harmadiknak, míg Nicolas Prost Nick Heidfelddel ütközött, akit aztán saját mahindrás kollégája, Felix Rosenqvist is telibe talált. A verseny végi kavarodásnak köszönhetően a most debütáló Esteban Gutierrez végül az egy pontot érő 10. helyen látta meg a kockás zászlót. A bajnokság május közepén, Monaco utcáin folytatódik.

A Mexikó ePrix végeredménye:

1. Lucas di Grassi Abt ABT Schaeffler 56m27.535s
2. Jean-Eric Vergne Techeetah Renault 1.966s
3. Sam Bird Virgin DS-Virgin 5.480s
4. Mitch Evans Jaguar Jaguar 9.770s
5. Nicolas Prost e.dams Renault 9.956s
6. Jose Maria Lopez Virgin DS-Virgin 10.631s
7. Daniel Abt Abt ABT Schaeffler 11.694s
8. Adam Carroll Jaguar Jaguar 13.722s
9. Nelson Piquet Jr. NextEV NEXTEV TCR 14.156s
10. Esteban Gutierrez Techeetah Renault 15.717s
11. Robin Frijns Andretti Andretti 21.459s
12. Nick Heidfeld Mahindra Mahindra 27.232s
13. Jerome d'Ambrosio Dragon Penske 32.646s
14. Sebastien Buemi e.dams Renault 1m01.365s
15. Stephane Sarrazin Venturi Venturi 1 kör
16. Felix Rosenqvist Mahindra Mahindra 2 kör
Nem ért célba:      
  Maro Engel Venturi Venturi  
  Antonio Felix da Costa Andretti Andretti  
  Loic Duval Dragon Penske  
  Oliver Turvey NextEV NEXTEV TCR  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: