DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Formula-E

JEV távozott: Ferrari helyett FE

A Toro Rossótól való kiakolbólítását követően nyergelt át az F1-ről a Formula–E-be Jean-Eric Vergne, aki egyúttal a Ferrari kötelékébe is bekerült – ez azonban csak átmeneti volt, már nem ő a tartalék.

Nagyon úgy néz ki, hogy végleg hátat fordított a Formula–1-nek Jean-Eric Vergne, aki három évet töltött a Toro Rossónál, az elmúlt két esztendőben pedig a Ferrari kötelékébe tartozott teszt-, illetve tartalékpilótaként. Most azonban véget ér a maranellói szerepvállalás, a francia immár csak a Formula–E-re koncentrál.

A Buenos Airesben másodikként záró francia leszögezte, hogy nem hirtelen döntés volt a távozása Maranellóból – éppen ellenkezőleg, már eredetileg is ez volt a terv: „A kezdetektől fogva világos volt, hogy ebben a szezonban már nem én leszek a tartalékpilóta. Most is kapcsolatban vagyok a Ferrarival, jó a kapcsolatom a csapattal, de már nem járok el a nagydíjakra, hiszen immár nem én töltöm be ezt a szerepet."

vergne-ferrari



Vergne három év alatt a harmadik Formula–E csapatánál szerepel, de úgy tűnik, hogy jelenlegi alakulatánál, a kínai Techeetah-nál hosszabb távra tervez, mint az előzőeknél, az Andrettinél és a Virginnél. A francia ugyanis a hírek szerint részesedéssel is rendelkezik a csapatban, ennélfogva az alakulat menedzsmentjében is szerepet kapott.

A Techeetah jelenleg nagyon komoly erőnek számít a sorozatban a Renault-partnerségnek köszönhetően, s úgy tűnik, hogy hosszabb távon is komoly tényező lehet a csapat – erre utal többek közt az is, hogy a tulajdonosok, a CMC magából a sorozatból is részesedést vásároltak. Vergne-t ez nagy reményekkel tölti el, de emellett a WEC-ben is szerepelni akar, első körben az LMP2-es vagy a GTE Pro osztályban:

„Jelenleg is dolgozunk ezen, egyre többször gondolok rá. Szeretnék Le Mans-ban indulni, s részt venni más WEC-futamokon is. Vannak lehetőségeim, de részleteket egyelőre nem árulhatok el. Mindenesetre nagyon érdekes lesz, ha már idén megtehetem ezt a lépést.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: