DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Formula-E

Berlin kiűzte a Formula-E-t a városközpontból

Egy váratlan fordulat következtében Berlin városi törvényhozása megvétózta a Formula-E júniusi futamának megrendezését, így a német főváros utcáira tervezett ePrix sorsa ismét veszélybe került.

Berlin és az elektromos sorozat viszonya már több mint egy éve viharos: hiába szeretne a Formula-E hosszú távra berendezkedni a városban, folyamatosan különféle problémák hátráltatják törekvéseiket. Az első szezonban a mezőnyt fogadó Tempelhof repülőteret a második évre hátra kellett hagyni, hiszen a területet befogadó-központtá alakították át a menekültek számára.

Tavaly sikeres verseny zajlott a város keleti sugárútjain kialakított új helyszínen, ám Berlin szenátusában azóta új hatalom került többségbe, és a Formula-E-t támogató Andreas Geisel helyett már a Zöldeket képviselő Regine Günther irányít, ő pedig nem szívleli az utcai versenyezgetést.

A párt így a rendezés ellen szavazott, indoklásuk szerint ugyanis a lakosság számára szükségtelen kényelmetlenségeket okoznának a pálya kialakításával járó útlezárások, munkálatok és zajok.

berlin eprix



A Tagesspiegel szerint a döntést a hétfői nap folyamán fogják bejelenteni hivatalosan, amely kimondja majd, hogy a Formula-E, amely nemrég védőfalakkal segített nekik a terrortámadások megelőzésében, nem szívesen látott vendég a városban, legalábbis a forgalmas főútjain. A vezetőség támogatná az autók visszatérését a Tempelhof reptérre, ott azonban a körülmények jelenleg még mindig nem alkalmasak a versenyrendezésre, noha a hírek szerint még időben megoldható lenne a terület kiürítése.

Tavaly is sietősen kellett új helyszínt találnia a sorozatnak Berlinben, és idén is hasonló tehát a helyzet. A futam június 10-i időponttal szerepel a naptárban, és decemberben már a jegyeladás is beindult, ám egyelőre nagy kérdés, hogy lesz-e hova menniük a rajongóknak. Felmerült ugyan Berlinen belül egy másik helyszín átalakítása is a Június 17. nevű úton, de valószínűleg azt sem szívlelné különösebben az új városvezetést. A Formula-E vezetői tehát már javában dolgoznak a helyettes helyszín keresésén, ám az is elképzelhető, hogy hasonlóan a tavalyi moszkvai fordulóhoz most ez a dátum is egyszerűen törlésre kerül a naptárból, és 11 fordulósra soványul a harmadik szezon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: