DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Formula-E

„A Brüsszel ePrix nagy durranás lesz!”

A belga főváros júliusban először ad otthont Formula-E-versenynek, a Jaguar tesztpilótája pedig úgy vélekedik, a versenyzők és rajongók körében is népszerű lesz az új helyszín.

Az elektromos sorozatban ősszel debütáló Jaguar tartalékpilótája, Ho Pin Tung először karácsony után vezetett körbe a brüsszeli pálya leendő nyomvonalán, melyet a Szent Szív székesegyház tőszomszédságában jelöltek ki a szervezők. Az első Brüsszel ePrix-re a tervek szerint július elsején kerül sor a ránézésre ragasztótubus-alakú aszfaltcsíkon. „A pálya remek környezetben helyezkedik el, az első benyomásom szerint elég széles ahhoz, emlékezetes versenyt rendezzenek rajta” – nyilatkozta a kínai pilóta a Motorsport.com-nak.



 

„A bazilika előtt van egy nagy körforgalom, mely a pálya részét képezi majd, ráadásul keresztülmegy egy felüljárón, amely remek móka lesz. Elég szélesnek tűnik, hiszen a normál utak mellett ott van a buszsáv, sőt, a villamosvonal is, ezért érdekes lesz látni, pontosan hol jelölik majd ki a pálya határait” – mondta Ho Pin Tung, aki egy Jaguar F-Type SVR utcai autóval hajtott körbe Brüsszelben. „Ami a legjobb, hogy ha távolodsz a bazilikától, a lejtés egyre fokozatosabb, ezt biztosan kedvelni fogják a pilóták. Az egyes kanyar gyorsnak tűnik, így az előzéssel sem lesz gond.”

A brüsszeli pálya a történelmi Erzsébet-parkot öleli körbe, a természet közelsége pedig a rajongóknak is kedvezni fog a pilóta szerint. „Rengeteg bolt van arrafelé, és nagyon népszerű környék, így remek légkör várható. A pálya lejtése a nézőknek is kedvez, a város kellős közepés található elhelyezkedése pedig passzol a Formula-E filozófiájához.” A helyszín eredetileg a Heysel környékére volt tervezve, ám ugyanazon a hétvégén kulturális fesztivált rendeznek a város azon részén. A jelenlegi tervek ugyan még megerősítésre várnak az FIA és a helyi hatóságok részéről, a Motorsport.com azonban úgy tudja, hogy január közepén alá is írhatják a szerződést.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: