DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Formula-E

Buemi elrontotta Rosenqvist ünnepét

Bár az újonc Felix Rosenqvist remekül vezetve az élen állt a futam nagy részén, a hajrában a jobban taktikázó Sebastien Bueminek sikerült levadásznia őt, ezzel a címvédő a szezon második futamát is megnyerte.

A rajtnál bár szűkös volt a hely, de a mezőny gond nélkül eljött, olyannyira, hogy az első tíz pilóta pozíciója a nyitókör során nem is változott. Rosenqvist meggyőzően rugaszkodott el és azonnal elkezdte kiépíteni előnyét, míg az üldözőboly lassan távolodott tőle, mivel a gyorsabb autók küszködtek az előrejutással.

A legnagyobb lendülettel két Renault hajtásláncot használó autó, Buemi és Vergne rendelkeztek, akik néhány tapogatózó kör után meg is kezdték levadászni az előttük állókat. Az időmérő után hátrasorolt Bueminek először csapattársán kellett áthámoznia magát, ami komolyabb csata nélkül lezajlott, majd jöhetett egy-egy merész előzés Abt és Piquet ellen. Vergne-nek korábban szintén túl kellett jutnia Piquet-n, majd még a bokszkiállások előtt Birdöt is levadászta, ezzel feljött a második helyre, még mindig néhány másodperc lemaradással az élen álló svéddel szemben.

vergne



Féltávhoz közeledve az első két helyezett rosszabb energiaszinttel állt, nekik egy körrel korábban kellett kihajtaniuk az autócserére, mint az őket üldöző Bueminek és Birdnek, ezzel pedig nehezebb helyzetbe kerültek a második etapra, ahol jobban kellett spórolniuk.

Buemi még a bokszba bevezető körben megelőzte a spórolni kénytelen Birdöt, az autócserék után pedig változatlan sorrendben tért vissza a pályára az első négyes. Azonnal megkezdődött a matekozás, a versenyzők nem is az egymáshoz képesti sebességkülönbségeket kérdezgették mérnökeiktől a rádióban, ehelyett a rivális autók energiaszintjére voltak kíváncsiak, hogy ahhoz mérten osszák be saját tempójukat.

Ám még mielőtt csata alakulhatott ki, a versenybírók bokszáthajtásos büntetésre ítélték a 2. helyen álló Vergne-t bokszutcai gyorshajtás miatt, ezzel kivonva őt a győzelemért folyó csatából - bár a Formula-E ügyeletes balszerencsése elég nagy előnnyel rendelkezett ahhoz, hogy csak az 5. pozícióig essen vissza.

Buemi eközben lépésről lépésre vadászta le Rosenqvistet, türelmesen megérkezett mögé, és a 33 körös futam 27. körében megelőzte a második futamát teljesítő svédet, aki mindezidáig a meglepetésszerű győzelem felé haladt a Mahindrával. Az eggyel több teljesítendő kör miatt azonban a svéd ezzel az autóval már nem feszegethette a határokat, így a hajrában még Bird is megelőzte őt, de Rosenqvistnek így is sikerült befutnia a harmadik helyen, ami egy második futamát teljesítő újonctól egyáltalán nem rossz.

buemi

Ezúttal nem sikerült csodát tennie Lucas di Grassinak, hiszen az Abt Audi tempója ezen a hétvégén nem tartozott a legjobbak közé, amit már az időmérőn elért 12. helye is jelzett. Szintén „körelőnyös” taktikájával sikerült azonban néhány helyet javítania a verseny második felében, így végül ötödikként ért célba Prost mögött, bár ezzel is sokat veszített fő ellenlábasával, Buemivel szemben. Az első tízest Turvey, Vergne, Heidfeld és Lopez zárta, a Marrakeshben a WTCC-ben már többször is nyerő argentin tehát megszerezte első pontját a sorozatban.

Piquet a végére energiaspórolási gondok miatt nagyon visszaesett, a leginkább a várakozások alatt teljesítő csapat pedig a Dragon Racing volt, akik végig a mezőny utolsó harmadában köröztek. Némi vigasz számukra, hogy Loic Duval a végén autója minden energiáját összeszedve megfutotta a leggyorsabb kört, ezáltal pedig egy ponttal gazdagodik ő és a csapat. 

 

A Marrakesh ePrix végeredménye:

EasyCapture1_36

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: