DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Formula-E

Hivatalos: Lopez WTCC-ről Formula-E-re vált

Több mint tíz év után tér vissza az együléses versenyzés világába a WTCC-ben jelenleg harmadik elsőségére hajtó Jose Maria Lopez. Citroen-kötődésű csapatával itt is azonnal a bajnoki címre törne.

A túraautózás világába berobbanó argentin sorsát már azóta találgatják, hogy a Citroen bejelentette, az idei szezon után kivonul gyári csapatával a WTCC-ből. A francia márka volt az, amely megadta Jose Maria Lopeznek az esélyt az autóversenyzés világporondjára való visszatéréshez, ő pedig két kézzel megragadta a lehetőséget, hiszen 2014-ben és 2015-ben is fölényesen lett bajnok a sorozatban, idén pedig töretlenül halad a triplázás felé.

Lopez azonban annak idején még formulaautós versenyzőként kezdte karrierjét, bár utoljára 2006-ban a GP2-ben teljesített versenyszezont az együlésesek között. Pályafutása akkor futott hosszú időre vakvágányra, amikor a Renault tesztpilótai szerződéséből és az USF1 2010-es ígéretéből sem lett F1-es pilótaülés.

Dppi_03716007_157



A 33 éves argentin most visszatér a gyökerekhez, egyúttal viszont a jelentől sem szakad el, hiszen a Citroen társvállalata, a DS pilótájaként fog versenyezni a Formula-E harmadik szezonjában Sam Bird csapattársaként, betöltve a távozó Jean-Eric Vergne helyét. Lopez már idén is közel állt a debütáláshoz, amikor a Buenos Aires ePrix-n Vergne indulása betegség miatt veszélybe került, végül azonban ott nem valósult meg a helycsere.

„Ez egy nagyon izgalmas átigazolás lesz számomra, és már várom az új kihívást a Formula-E-ben a DS Virginnel” - reagált a bejelentésre a már az első pályateszteken is túlesett Lopez. „Már van némi munkatapasztalatom a DS Performance oldalán, hiszen együtt dolgoztunk a harmadik szezonra szánt autón, a látottak alapján pedig magabiztos vagyok azt illetően, hogy nagy dolgokat érhetünk el közösen a következő idényben.”

„A Formula-E folyamatosan egyre erősebbé és erősebbé válik, én pedig leginkább azt várom, hogy visszatérjünk Buenos Airesbe, ahogy a csapat az elmúlt szezonban legnagyobb sikerét érte el” - utalt arra a versenyre, ahol a csapat idei egyetlen győzelmét szerezte annak a Sam Birdnek köszönhetően, aki rivális alakulatok érdeklődése ellenére is kitart az istálló mellett a harmadik évadra.

d62a7e19-a22a-4b4f-b8b3-57bc15686415

A hír azt is jelenti, hogy Lopez számára igencsak sűrű lesz a 2016-os év vége, hiszen a WTCC szezonja csak november 25-én ér véget, a Formula-E harmadik évada azonban már októberben megkezdődik, és Hong Kongban, valamint Marrakechben már le is futja első két versenyét még a túraautósok fináléja előtt. Az argentin szerencséje, hogy a két sorozat naptárában nem lesznek ütközések, így gond nélkül abszolválhatja majd ezt a kéthónapos átfedést.

A WTCC kétszeres világbajnoka számára további kapcsolatot jelent majd a két sorozat között, hogy a tavalyig a túraautós projekten dolgozó elismert szakember, Xavier Mestelan Pinon immár a DS Virgin új autójának tervezési projektjét vezeti. A francia korábban elmondta, teljesen új filozófiával építik a harmadik szezon hajtásláncát, a célokat pedig nem adják alább a bajnoki címnél.

 

A Formula-E 2016/17-es szezonjának eddig ismert pilótafelállása:

Renault e.dams  Sebastien Buemi
 Nicolas Prost
ABT Audi Sport  Lucas di Grassi
 Daniel Abt
Dragon Racing  Loic Duval
 Jerome d'Ambrosio
DS Virgin Racing  Sam Bird
 Jose Maria Lopez
Amlin Andretti  Robin Frijns
 Antonio Felix da Costa?
Techeetah  Jean-Eric Vergne
 Ma-csing Hua
Mahindra ?
Venturi ?
NextEV TCR ?
Jaguar ?
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: